Vágólapra másolva!
Négy hazai győzelem és egyetlen vendégsiker születetett az NBA legutóbbi játéknapján, egyedül a New York Knicks tudott idegenben nyerni, a Washington, a New Jersey, az Atlanta és a Miami otthon tartotta a pontokat. A Heat azt a Golden State Warriorst verte, amely 11 éve sikerélmény nélkül távozik Floridából.

A Washington a 43 ponttal saját karriercsúcsát beállító Gilbert Arenas vezérletével nyomta le az Indianát, Arenas ezzel tizenharmadszor zárt 30 pont felett, az utóbbi kilenc meccsből hétszer sikerült átlépnie ezt a határt.

Vince Carter is 43 pontot hozott össze, ennek köszönhetően a New Jersey zsinórban ötödször nyert otthon. Jason Kidd sem pihent, karrierje hatvankettedik tripladupláját érte el, Ron Mercer pedig mind a 14 pontját az utolsó negyedre, illetve a hosszabbításra időzítette. A legyőzött Philadelphiából hiányzott az influenzás Allen Iverson.

A Los Angeles Lakers sorozatban harmadszor szenvedett vereséget, a kaliforniaiak pocsékul kezdték az Atlanta elleni találkozót, hiszen a Sólymok a második negyed elején 48-19-re vezettek. Aztán Lamar Odom és Tierre Brown főszereplésével 3.19-cel a vége előtt már csak egy pont volt a hátrány (97-98), de két gyors kosárral végül lerendezte a párharcot a Hawks.

A Golden State sem járt jobban, a Warriors tizedszer kapott ki egymás után idegenben, a Miami úgy nyert, hogy a legponterősebb játékosnak számító Dwayne Wade ezúttal "leragadt" 18 egységnél. Persze, könnyú annak a gárdának, ahol ilyenkor Shaquille O'Neal és Eddie Jones húzza a szekeret...A Golden State 1993 novembere óta nem győzött Miamiban.

A New York Knicks elszúrta a Utah Jazz elleni mérkőzés utolsó pár percét, és 88-75-ös vezetés után mindössze három pontnak örülhettek, így következett a hosszabbítás, ahol Stephon Marbury kézbe vette a dolgokat, és 8 pontjával végül meglett a meccs a Knicksnek.

Washington Wizards - Indiana Pacers 108-104 (27-34, 29-19, 22-29, 30-22)
legjobb dobók:
G. Arenas 43, A. Jamison 24, J. Dixon 11, illetve J. O'Neal 30 (13 lepattanó), S. Jackson 29, J. Foster 14 (11 lepattanó)

New Jersey Nets - Philadelphia 107-97 - hosszabbítás után (25-26, 29-21, 19-33, 20-13, 14-4)
ld:
V. Carter 43 (14 lepattanó), J. Kidd 22 (11 lepattanó, 16 gólpassz), R. Mercer 14, illetve W. Green 28, K. Thomas 21, M. Jackson 12

Atlanta Hawks - Los Angeles Lakers 114-108 (31-15, 31-30, 17-24, 35-39)
ld:
A. Walker 26, T. Delk 25, J. Childress 19 (11 lepattanó), illetve L. Odom 28, T. Brown 27, C. Atkins 25

Miami Heat - Golden State Warriors 105-96 (28-25, 23-35, 30-22, 24-24)
ld:
S. O'Neal 27 (14 lepattanó), E. Jones 22, D. Wade 18, illetve M. Dunleavy 26, D. Fisher 22, J. Richardson 21

Utah Jazz - New York Knicks 99-102 - hosszabbítás után (29-24, 24-28, 16-26, 22-13, 8-11)
ld:
A. Kirilenko 25, R. Bell 16, K. Snyder 13, illetve S. Marbury 30, K. Thomas 16, M. Sweetney 15