Vágólapra másolva!
Utolsó utáni tárgyalásra gyűlnek össze szombaton az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) játékosszervezetének (NHLPA) és klubtulajdonosainak a képviselői, noha Garry Bettman, a liga első számú vezetője szerdán bejelentette: teljes egészében törlik a 2004/2005-ös szezont. Ezzel az NHL lenne az első olyan tengerentúli profiliga, amelyben egy egész idény marad el.

A legutóbbi egyeztetések során a bérek maximálásához, az úgynevezett fizetési sapka bevezetéséhez ragaszkodó vezérkar előbb 32, majd 40 millió dollárban szabta meg az egy klub által bérekre fordítható összeget, a hokisok viszont ezt eleinte mereven elutasították. Aztán kedden már ők hozakodtak elő egy 52, majd 49 millió dolláros csomaggal. A csapattulajdonosok viszont ezt nem fogadták el.

A Hockey News című szaklap úgy tudja, hogy megszületett az elvi megállapodás 45 millió dollárról, a megállapodás szentesítésére pedig New Yorkban kerül sor. Az értesülést megerősítette több neves szakíró, illetve a hokisok szervezete is. A mindent eldöntő tárgyaláson jelen lesz a legendás Wayne Gretzky és Mario Lemieux is.

Az 1893 óta létező Stanley Kupának eddig csupán egyszer, 1919-ben nem volt győztese, akkor a világszerte több millió halálos áldozatot követelő spanyolnáthajárvány a hokisok között is szedett áldozatot: a Montreal Canadiens egyik alapembere, Joe Hall hunyt el, továbbá sokan betegedtek meg a Seattle Metropolitans elleni döntősorozat alatt.