Vágólapra másolva!
Bob Weiss lett az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban szereplő Seattle Supersonics új vezetőedzője.

A 63 éves szakember kinevezése tulajdonképpen kézenfekvő megoldás volt a csapat vezetői számára, hiszen 1994 óta dolgozott a Sonicsnál másodedzőként.

Weiss az egyik legtapasztaltabb tréner a ligában, akinek a 2005/2006-os kiírás már a 27. szezonja lesz edzőként, amelyet ráadásul 12 éves játékos-pályafutás is megelőzött. Ennek során bajnoki címet szerzett a Philadelphia 76ers tagjaként 1967-ben

Az elmúlt idényben remeklő, az alapszakaszt 52 győzelemmel és 30 vereséggel záró Sonics elöljáróinak a Portland TrailBlazershez távozott Nate McMillan helyére kellett megtalálniuk a megfelelő embert.