Vágólapra másolva!
Akár a Seattle Seahawks, akár a Pittsburgh Steelers győz a tengerentúli amerikaifutball-bajnokság (NFL), magyar idő szerint hétfő 0 órakor kezdődő, detroiti döntőjében, a 40. Super Bowlon, számos rekord lesz a múlté.

A Tengeri Sólymok először szerepelnek a világ legnézettebb, egynapos sportrendezvényén, azaz sikerük mindenképpen történelmi lenne, ugyanakkor a legtöbb szakértő annak ellenére nem őket tartja a találkozó esélyesének, hogy jobb mérleggel (13 győzelem/3 vereség) - a Nemzeti-főcsoportot (NFC) megnyerve - kerültek a rájátszásba, mint riválisuk (11/5).

Ez azért is érdekes, mert náluk szerepel az alapszakasz legértékesebb játékosának (MVP) választott Shaun Alexander. A futójátékos (running back) azzal érdemelte ki a kitüntető címet, hogy a reguláris szakaszban rekordot jelentő, 28 touchdownt, azaz hat pontot érő gólt ért el, amelyet a rájátszásban újabb kettővel toldott meg.

A négyszeres bajnok Steelers az Amerikai-főcsoportban (AFC) a hatodik, azaz utolsó továbbjutó helyet szerezte meg az alapszakaszban, korábban így egyetlen csapatnak sem sikerült a Super Bowlba verekednie magát, vagyis az esetleges újabb győzelemmel csak tovább javítaná, a már így is egyedülálló siker értékét. A pittsburghieknek az AFC három legerősebb csapatát idegenben kellett legyőzniük ahhoz, hogy bejussanak a fináléba, s mindezt imponáló fölénnyel tették.

Amennyiben a kőkemény védekezéséről híres gárda nyer, Ben Roethlisberger ír történelmet, ugyanis ő lesz minden idők legfiatalabb irányítója (quarterback), aki bajnoki címre vezeti együttesét. A 23 éves, tavaly az év újoncának választott klasszis, a legendás Dan Marino mögött a második legfiatalabb a posztján, aki Super Bowlon játszhat.

Normális esetben minden játékosnak egyformán fontos a győzelem, de ezúttal talán a Steelers futója, Jerome Bettis kivételt képez. A Busz becenévre hallgató klasszis, az NFL történetének ötödik legjobb futójátékosa 13 662 megtett yarddal és 91 touchdownnal (ez csak az alapszakaszra értendő), de eddig nem jutott be a Super Bowlba. Ez mostani, utolsó idényében sikerült neki, azaz pályafutása zárómérkőzésén érhet révbe, ráadásul éppen, amikor szülővárosában, Detroitban rendezik meg az Egyesült Államok legfontosabb sporteseményét.