Vágólapra másolva!
Mario Lemieux és az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL) szereplő Pittsburgh Penguins tulajdonosi körének más tagjai szerdán találkoztak Kansas City vezetőivel, hogy a csapat átköltöztetéséről tárgyaljanak velük.

A befektetőjelöltnek tartott Anschutz Entertainment Group (AEG) szóvivője nem szolgált részletekkel, de sokat sejtetően annyit elárult, rövidesen sajtótájékoztatót tartanak Kansas Cityben, ahol a cég felépítené az új Sprint Centert. Az AEG egyébként négy MLS- (labdarúgás) és egy NHL-csapat (Los Angeles Kings) birtokosa, közülük háromnak új stadiont, illetve csarnokot épített.

A Pingvinek pittsburghi jövője azért került veszélybe, mert a város vezetése elutasította egy szerencsejátékokkal foglalkozó cég arra vonatkozó ajánlatát, hogy új csarnokot épít, cserében azért, hogy kaszinót nyithasson Pennsylvania államban.

A csapat korábbi játékoslegendája, Mario Lemieux tulajdonában áll, ám ő már korábban jelezte: ha olyan vevőt talál, aki hajlandó új pályát építeni, eladja neki részesedését. A Pittsburgh most az NHL legrégebben, 1961-ben átadott, modernnek semmiképpen nem nevezhető Mellon Arénában fogadja ellenfeleit.