Biaggi bukott, Rossi nyert Brnóban

Vágólapra másolva!
Valentino Rossi került ki győztesen a Max Biaggival folytatott harcból és megnyerte a Cseh Gyorsasági Motoros Nagydíj királykategóriájának trófeáját - a bukott Biaggi csak a tizedik helyen ért célba. Rég nem látott arccal találkozhattunk a dobogón, s ez nem volt más, mint az 1999-es világbajnok, Alex Criville.
Vágólapra másolva!

Fotó: Amber PR
Brnóban a Coulthard-család, hátul Capirossira nem süt a nap

Ezután kényelmes, hét másodperces előnyre tett szert Rossi a második helyen motorozó Norick Abéhez képest, s szépen megnyerte a versenyt senkitől sem zavartatva. A második helyen Alex Criville, a harmadikon Loris Capirossi ért célba.

Biaggi nagyon csalódott lehet, hiszen majdnem tökéletes futással megszerezte a rajtelsőséget, s miután ez a Yamaha egyik kedvenc pályája, gyakran tesztelnek itt, így nem is olyan régen utoljára. Amint bement a első kanyarba a második helyen, a címvédő világbajnok Kenny Roberts mögött, talán átfutott az agyán, hogy ez nem az ő napja lesz.

Ezek a gondolatok elszállhattak, amint elment Roberts mellett a harmadik körben, és elkezdett elhúzni a mezőnytől. Tíz körrel később bukott és látta, amint Rossi sárga Hondája eltűnik a távolban - ekkor már arra gondolhatott, mit is rontott el.

Rossinak pedig nem volt ehhez semmi köze. Ő szépen motorozott Biaggi mögött azzal a céllal, hogy célbaérjen. Amint Biaggi kiesett, Rossi biztosan fellélegzett. Komoly előnyre tett szert és így felszabadultan vágtázhatott a mezőny elején.

Mögötte folyt az igazi harc. Abe megpróbálta feltartani Criville-t és Capirossit. Közben Roberts feltételezhetően motorhibával feladta a versenyt és kiállt a bokszba. A japán Yahamás Abe azonban tehetetlen volt, s először a spanyol Criville, majd a Pons Hondás olasz húzott el mellette.

Rossi győzelmével 29 pontos előnyre tett szert, így lesz mit behoznia Biagginak, amennyiben a világbajnoki címre aspirál. Biaggi kemény munkával tíz pontra zárkózott fel, s még inkább megközelíthette volna vetélytársát egy győzelemmel. Ezt a sanszot azonban kihagyta, így újra kezdhet mindent elölről a következő futamon, a Portugál Nagydíjon, Estorilban.

250 kcm - Harada második győzelme

Fotó: Amber PR
Harada győzelmi integetése

Harada az első rajtkockából vágott neki a versenynek, s bár egy kis időre átengedte a vezető helyet Katoh-nak, a második körben már újra visszatért és már nem is nézett hátra. Három másodperces előnnyel ért célba az első helyen.

Jeremy McWilliams kicsúszott, így Katoh és Melandri magára maradva egymással harcolt a célig. Az olasz tinédzsernek sikerült a bravúr, és az utolsó körben nagy lendülettel a második helyre hozta be motorját.

Egy kicsit hátrébb a negyedik helyért folyt a küzdelem, amelynek a végén Fonsi Nieto került ki győztesen. S aki hoppon maradt: Alzamora, de Puniet, Matsudo, Rolfo és Porto. Nieto eddigi legjobb eredményét gyűjtötte be. Yuzy és Catska buktak, de szerencsére komolyabban nem sérültek meg.

125 köbcentis reménységünk, Talmácsi Gábor a kitűnő kilencedik helyet csípte meg, így hét pontot kapott, s jelenleg a világbajnoki ponttábla 22. helyén áll.

A Cseh Nagydíj végeredménye:

500 kcm
1. Valentino Rossi (Nastro Azzurro Honda) 45:01.044 perc
2. Alex Criville (Repsol YPF Honda) 45:04.418
3. Loris Capirossi (West Honda Pons) 45:04.811
4. Norick Abe (Antena 3 Yamaha-d'Antin) 45:05.101
5. Tohru Ukawa (Repsol YPF Honda Team) 45:07.618
6. Garry McCoy (Red Bull Yamaha) 45:08.388
7. Carlos Checa (Marlboro Yamaha) 45:11.733
8. Sete Gibernau (Telefonica Movistar Suzuki) 45:16.245
9. Alex Barros (West Honda Pons) 45:25.776
10. Max Biaggi (Marlboro Yamaha) 45:30.802

250 kcm
1. Tetsuya Harada (MS Aprilia Racing) 41:32.599
2. Marco Melandri (MS Aprilia Racing) 41:35.342
3. Daijiro Katoh (Telefonica Movistar Honda) 41:35.396
4. Fonsi Nieto (Valencia Circuit Aspar Team) 42:03.914
5. Roberto Rolfo (Safilo Oxydo Race) 42:05.168
6. Randy de Puniet (Equipe de France - Scrab GP) 42:06.422
7. Emilio Alzamora (Telefonica Movistar Honda) 42:07.770
8. Sebastian Porto (Repsol YPF Honda) 42:07.985
9. Naoki Matsudo (Petronas Sprinta Yamaha) 42:08.262
10. Alex Debon (Valencia Circuit Aspar Team) 42:14.158

A világbajnokság állása:

500 kcm:
1. Valentino Rossi 195 pont
2. Max Biaggi 166
3. Loris Capirossi 127
4. Alex Barros 107
5. Norick Abe 100
6. Shinya Nakano 100
7. Alex Criville 91
8. Carlos Checa 76
9. Sete Gibernau 68
10. Tohru Ukawa 64

250 kcm
1. Daijiro Katoh 197 pont
2. Tetsuya Harada 162
3. Marco Melandri 149
4. Roberto Rolfo 115
5. Fonsi Nieto 89
6. Emilio Alzamora 84
7. Roberto Locatelli 77
8. Jeremy McWilliams 68
9. Naoki Matsudo 60
10. Alex Debon 47