Baumgartner a Forma-3000 Ferrarijánál

Vágólapra másolva!
Szerződést írt alá a Coca-Cola Nordic Racing Teammel, a kategória idei világbajnokával Baumgartner Zsolt, aki a Prost Forma-3000-es csapatban versenyzett. A húszéves pilóta azt mondta, a szerződés óriási lépés nagy álma, a Forma-1 felé. Új istállójában a cseh Engét váltja.
Vágólapra másolva!

Baumgartner Zsolt a Nordickal kötött szerződés alkalmával úgy nyilatkozott, ebben a csapatban minden lehetőséget megkap ahhoz, hogy első magyar pilótaként bekerüljön a Forma-1-be. Hozzátette, ez az álma 830 napon belül, azaz a 2004-es szezonra valóra is válhat.

A Nordic kiemelkedett a Forma-3000 idei mezőnyéből, hiszen hetvenegy pontos különbséggel nyerte a csapatversenyt, az egyéni összesítésben pedig a versenyzőjük, Justin Wilson nyert, Tomas Enge harmadik lett. A sorozat tizenkét versenyéből ötön győztek, hat második, négy harmadik helyezést szereztek. Részben ezért a kimagasló eredményességért, részben mert a kocsijaik színe vörös, nevezik a csapatot a Forma-3000 Ferrarijának.

Baumgartner annak a cseh Engének a helyét foglalja el, aki az év végén első kelet-európaiként, a balesetet szenvedett Burti helyett került a Forma-1-be, a Prost csapathoz. A magyar pilótát októberben tesztre hívta meg a Nordic, s az ott elért kitűnő eredményeknek köszönhető szerződtetése. Baumgartner ugyanis mindössze két tizeddel ment gyengébb időt a világbajnok Justin Wilson tavalyi pályacsúcsánál, ez az idő pedig több mint egy másodperccel jobb volt az idei verseny legjobb edzésidejénél.

Chris Mower, a csapat vezetője elmondta, Baumgartnert már a Forma-3-ban és a Forma-3000-ben is figyelemmel kísérték, s nagy ígéretnek tartják. Természetesen mindig szeretnének nyerni, de tisztában vannak vele, hogy ez nem mindig sikerülhet, és Zsolttal szemben sincsenek olyan elvárásaik, hogy állandóan az élen végezzen. A Forma-3000 mezőnye kiegyensúlyozott, sok a feltörekvő fiatal, ennek ellenére a csapatvezető biztos abban, hogy Baumgartner jelentősen fejlődni fog, s ez eredményekben is megmutatkozik majd.

Baumgartner meglepődött, amikor először tesztelhette az autót, hiszen a Forma-3000-ben alapjában véve azonos kocsik versenyeznek, a csapatoknak csak minimális változtatási lehetőségük van. A Nordic autó viszont lényegesen jobb, vezethetőbb, mint amilyennel a Prostnál versenyzett.

Fizikai edzéseit Pécsi Gábor, az öttusázók technikai igazgatója irányítja, az elmúlt hetet is Tatán töltette az öttusa-válogattal, s a későbbiekben is gyakran edzenek majd együtt. A lelki felkészítésben Vura Márta, több olimpiai bajnokunk sportpszichológusa segít majd.

Faludi Gábor

Ajánlat: