Vágólapra másolva!
Pénteken rajtol az 51. Svéd-rali mezőnye. A világbajnokság leghidegebb - idei második - futamát 1950-ben tartották először, amelyet a Per Fredrik Cederbaum, B. Sohlberg páros nyert. Tizenöt évvel később, 1965-ben száguldottak először hófalak között a pilóták, s azóta a rendezőség nem is változtatott az évszakon. Eddig kizárólag északiak tudtak nyerni.
Vágólapra másolva!

A Svéd-rali ötvenhárom éve alatt csak két ízben maradt el a verseny. Először 1974-ben a nemzetközi olajválság miatt, majd 1990-ben a rossz időjárási körülmények okán, amely a Svéd-rali esetében a túl nagy meleget jelentette.

Ami a győzteseket illeti, eleddig csak skandináv pilóta diadalmaskodott. A hó és jég futamán a hazai és a nemzetközi ralivilág toronymagasan legeredményesebb versenyzője egyaránt Stig Blomqvist, aki összesen tizenhatszor szerezte meg az első három helyezés valamelyikét. Hétszer (1971, '72, '73, '77, '79, '82, '84) állhatott a dobogó tetejére, szintén hétszer (1970, '75, '76, '80, '83, '85, '88) annak második, és kétszer ('94, '96) harmadik fokára.

Az utolsó tíz évben Tommi Mäkinen vitte el legtöbbször a pálmát, ő három ízben győzedelmeskedett (1996, '98, '99).

A nem skandináv pilóták közül a negyvenedik évét taposó, spanyol Carlos Sainz állt a legközelebb ahhoz, hogy megdöntse északi kollégái hegemóniáját. Zsinórban négyszer volt második (1996, '97, '98, '99) és egyszer (2001) harmadik. A skót Colin McRae is közel került a tűzhöz, de ő sem tudta az élen befejezni egyik küzdelmet sem. Az ő mérlege egy második (1992) és három harmadik helyezés (1993, '96, 2000).

Tavaly a finn Harri Rovanperä a későbbi világbajnok autóval, Peugeot-val győzedelmeskedett, Thomas Radström (Mitsubishi) és Sainz (Ford) előtt.

Idén 1895,21 kilométer várja a vállalkozó kedvű ralisokat, akiknek 15, összesen 383,58 kilométer hosszú gyorsaságit kell teljesíteniük a sikeres célbaérés érdekében. Az első napon 5 (124,05 km), a másodikon 6 (129,47), a harmadikon ismét 5 speciállal birkóznak (130,06). Rajt péntek reggel hat órakor.

Ajánlat:

Korábban:

Sainz esete a jávorszarvassal

Kovács Iván