Kisék tovább versenyeznek az Egyiptom-ralin

Vágólapra másolva!
Az előző napi nagy bukást követően a szerelőcsapatnak sikerült megjavítani a Kis, Czeglédi duó Nissanját, így a páros ott lehetett az egyiptomi sivatagi autóverseny csütörtöki rajtjánál.
Vágólapra másolva!

Nincsenek könnyű helyzetben, mert a szerdai kudarc következménye 20 órás büntetés lett, amit a hátralévő három etapon nehéz lesz ledolgozni.

Az összesítésben második helyen álló Szalay Balázs, Laklóth Aladár duó "megúszta" három ásással, vagyis ennyiszer temette el a homok a Chevroletet. Végül harmadikként értek célba, s őrzik előkelő pozíciójukat a vezető lengyel kettős mögött.