Tóthék nyertek a Miskolc-ralin

Vágólapra másolva!
A címvédő, nagy esélyes Tóthék nyertek Peugeot-val a honi bajnokság második versenyén, a 10. Miskolc-ralin. A második helyet a Skodával debütáló Szabóék, a harmadikat a Salgótarján után ezúttal is dobogón végző, összetettben vezető Angyalfiék szerezték meg Subaruval. Kellett ehhez, hogy a nyitányon győztes Benikék kiessenek, jókorát bukva.
Vágólapra másolva!

Még a pénteki prológon Janika volt a leggyorsabb, Felborult egy Suzuki Janzerral a volán mögött. Ferjáncz az R5-össel, tűzijáték, miegymás. A szombat csúnya belesettel kezdődött: Szajky kicsúszott, leamortizálta az Evót, elütött két nézőt, le is állt egy időre a verseny. A 21-es rajtszám után etappá nyilvánították a szakaszt.

Amúgy Janika diktálta a tempót Benik, Angyalfi, Szabó, majd Asi, Szilágyi, Bútor és Herczig előtt, a harmadik gyorson Szilágyiék kiestek - defektek, futómű-gondok miatt képtelenek voltak úton tartani az Impreza WRC-t. A Peugeot-s duó nyert minden szombati szakaszt, közel félperces előnyt gyűjtve a fordosokkal szemben.

Már vasárnap Janika folytatta, ahol abbahagyta, még ezen a hetesen Cigány borult a BMW-vel, a következő gyorson először nem ifj. Tóth, hanem Benik autózta a legjobb időt. Igyekezett a trónkövetelő, talán túlságosan is, a 9. szakaszon besokallt, eltrafálta a célban a fotocellás állványt. Mentő, etap, de szerencsére semmi komoly.

A hátralévő gyorsokon Janika biztonságit ment, az Angyalfit legyőző Szabó a Skodával szakaszt is nyert. A subarus visszavágott, de részsikereken túl többre nem vitte, maradt "csak" harmadik. Szabó második ugye az Octaviával. Jani meg első, most Benik esett ki, úgy látszik, mindketten képtelenek célba érni. Lejjebb a Saxósok vívtak, Bútor őrzi trónját.

Következő verseny május 23. és 25. között, Fehérvár-rali.