Ismét Loeb győzött a Német ralin

Vágólapra másolva!
Megismételve tavalyi sikerét a francia Loeb nyert a világbajnokság nyolcadik állomásán, a Német ralin - a Citroën sorozatban harmadszor nem talált legyőzőre ezen az aszfaltos versenyen. Így sem érte be viszont a nagyobbik PSA-konszerntestvért, mert a dobogóra két Peugeot-pilóta: a finn Grönholm és az egyéniben előnyét növelő angol Burns végzett. Következik a Finn rali augusztus 8. és 10. között.
Vágólapra másolva!

Papírforma Loeb-győzelemmel zárult hát az aszfaltos megmérettetések legnehezebbike, a még csak másodszor vb-futam Német rali. Mi több, ugyanaz a három menő zárt a pódiumon, aki egy évvel ezelőtt is több mint embereset csatázott a dicsőségért. Azaz a kétszeres világbajnok (2000, 2002) Grönholm továbbra sem képes nyerni betonon, de egyre közelebb, míg a szintén Peugeot-s, 2001-es legjobb Burns még mindig adós az oroszlános futamgyőzelemmel.

A 29 éves Loeb negyedik alkalommal diadalmaskodott pályafutása során, mindannyiszor persze aszfalton, idén meg már másodízben - a nyitó Montén is ő volt a leggyorsabb. Nem véletlen hát, hogy szerződést hosszabbítottak vele a Citroënnél - akár világbajnok is lehet még idén. Hisz' legutóbb a "gyilkos" Cipruson is bizonyított egy fantasztikus harmadik helyezéssel, pillanatnyilag negyedik az összetettben. És lesz még három aszfaltszaggatás San Remóban, Korzikán, Katalóniában.

Ha nem Loeb, hát Panizzi - vélekedtek a szakértők, mondtuk tán mi is. A Peugeot koronázatlan, ugyancsak francia aszfaltkirálya azonban először versenyzett a Német ralin, kisebb sérülés is hátráltatta felkészülésében, meg nem egy gondja támadt 206-osával. A csalódást keltő tizedik helyen végzett fivérével. A honfitárs, privátból gyári WRC-be pályázó Robert is megelőzte, nem semmi.

Gyűjtötte bezzeg szépen a pontokat a Peugeot-nak Grönholm és Burns - előbbi feljött közvetlenül az összetett második helyre, az itt most szolíd hatodik, kétszeres világbajnok (1990, 92) Sainz mögé, utóbbi meg három egységnyivel növelte előnyét, mi kell még. Ja az, hogy nem előzött, mindössze egy pontot faragott hátrányából a konstruktőri háborúban a Citroën.

A PSA-kistesó másik nagyágyúja Loeb mellett az 1995-ös világbajnok McRae volt, kiválóan ment, végre. Ezzel együtt továbbra is csak harmadik a citroënes háziversenyben, iparkodnia kell, ha nem akar állástalan lenni a 2004-es szezonban. Sainz mesterről ugye volt már szó, ha minimális különbséggel is, de maradt összezüstös.

A Ford első aszfaltos versenyét tudta le az új Focusszal: Märtin megmutatta, ezen a "borításon" is számolni kell a kékoválosokkal. Duval is pontot szerzett, vissza is előzték a Subarut a bronzért vívott ütközetben. A korábbi fejlesztéssel tanulgató Hirvonen is elérte a célt.

A Subaru a ciprusi diadalt követően meg kellett, hogy elégedjen egy (két gyári) pontocskával Solberg révén, a négyszeres világbajnok (1996-99) Mäkinen kiesett. Solberg nemigen lesz világbajnok, ha aszfalton ennyivel jobbak a vetélytársak autói az Imprezánál.

A Skoda új WRC-jét, a Fabiát nem tudta végigvinni sem Auriol, sem Gardemeister, van még mit tanulni, csiszolni a technikán. A Hyundai "nagyjai" ugyan átmentek a célon, ám esélyük sem volt egy jó eredmény elérésére. Loix tizenegyedik helyével mondjuk összekapart egy gyári pontocskát.

A privát WRC-sek közül egész sokan teljesítették a távot, csupán Kresta, Paasonen és Ginley pottyant ki. Paasonen sajnálhatja leginkább, mert 2004-es gyári melóért küzd a majd visszatérő Mitsubishinél, a szintén finn Sohlberg viszont végigvánszorgott, jó pont neki. No majd hazájukban vitézkedhetnek, ha egyáltalán indulnak - augusztus 8. és 10. között.