Talmácsiék Estorilban motoroznak

Vágólapra másolva!
Háromhetes szünet után a hétvégi estorili Portugál Nagydíjjal, a 11. versennyel folytatódik a gyorsasági motoros világbajnokság. Kérdés, Talmácsi folytatja-e jó sorozatát a nyolcadlitersek mezőnyében. Eggyel feljebb Nieto kergeti Poggialit, az elitben Gibernau Rossit.
Vágólapra másolva!

A 125 kcm-esek között szereplő Talmácsi Gábor a szezon első felében a várakozásoktól elmaradó tehetség a Katalán, a Holland és a Brit Nagydíjon is kilencedik volt, majd július 27-én Németországban a hatodik helyen ért célba, míg augusztus 17-én Brnóban 11. lett Ezzel már 15. összetettben, vagyis nagy tempóban közelít az élmezőnyhöz, igaz, hátránya még így is jelentős.

A 250 kcm-eseknél a San Marinó-i Manuel Poggiali sokáig nagy fölénnyel állt az élen, de most már csak 9 ponttal vezet a spanyol Fonsi Nieto előtt, vagyis Estorilban az őrségváltás sem elképzelhetetlen.

A MotoGP címvédője, az olasz Valentino Rossi Brnóban növelte előnyét az összetettben, mivel négy futamos nyeretlenségi sorozat után ismét őt intették le győztesként. Azonban továbbra is mindent meg kell tennie a diadalért, mert ha újra az egész szezonban óta bombaformában versenyző spanyol Sete Gibernau nyer, akkor szorossá válhat az élboly.

Az 1972-ben átadott, majd 1999-ben átalakított estorili pálya 4,182 km-es, 4 bal- és 9 jobbkanyar vár a versenyzőkre. A célegyenes 986 méteres.

Állás 10 futam után:
125 kcm
1. Pedrosa (spanyol, Honda) 162 pont
2. Perugini (olasz, Aprilia) 137
3. Dovizioso (olasz, Honda) 112
4. de Angelis (San Marinó-i, Aprilia) 108
5. Cecchinello (olasz, Aprilia) 105
6. Jenkner (német, Aprilia) 98
6. Nieto 88
...15. Talmácsi Gábor (Aprilia) 38

Tóth Imre (Honda) és Lénárt Péter (Honda) még nem szerzett pontot.

250 kcm
1. Poggiali (San Marinó-i, Aprilia) 145 pont
2. Nieto (spanyol, Aprilia) 136
3. Rolfo (olasz, Honda) 135
4. de Puniet (francia, Aprilia) 130
5. Elias (spanyol, Aprilia) 126
6. Battaini (olasz, Aprilia) 107

MotoGP
1. Rossi (olasz, Honda) 212 pont
2. Gibernau (spanyol, Honda) 178
3. Biaggi (olasz, Honda) 141
4. Capirossi (olasz, Ducati) 97
5. Bayliss (ausztrál, Ducati) 96
6. Checa (spanyol, Yamaha) 78