Loebre vadásznak a Katalán ralin

Vágólapra másolva!
A világbajnoki sorozat utolsó előtti versenyén, a 39. Katalán ralin az első nap nyolc gyorsaságiját követően a francia Loeb vezet citroënes kollegája, a helyi menő Sainz és az észt Märtin (Ford) előtt. A tétnek megfelelően ádáz a csata, bármi megtörténhet, változhat még. Főleg, ha elkezd esni.
Vágólapra másolva!

A San Remo és Korzika után rövid időn belül harmadik aszfaltrali nyitányán hideg, de száraz időben, különböző felületű, de "cseppmentes" betonon veselkedtek egymásnak a résztvevők. A nyolc gyorsból az elsőt Solberg (Subaru), a következő hármat Loeb (Citroën) nyerte, majd Märtin jött Forddal, hogy aztán kétszer Panizzi legyen a leggyorsabb Peugeot-val. Végül megint Loeb. Szóval fantasztikus, izgalmas, miegymás, ahogy ezt már idén szerencsére megszokhattuk.

A tét nem apró, egyéniben hatan (Sainz, Solberg, Burns, Loeb, Grönholm és Märtin), csapatban a ketten, a PSA-konszertesók pályáznak még a trófeára. A Katalán rali és kéthetes - bizonyára hiperaktív - pihenő után záróra Walesben, november 6. és 9. között.

Ezen a spanyolhoni viadalon egyedül a helyi kedvenc Sainz mester (no meg kenyéradója, a Citroën) érhet révbe, már ha minden úgy alakul, hogy. De ez nagyon nem valószínű.

Mindenesetre Sainz eddig úgy autózik, ahogy autóznia kell: rendkívül gyors, és vetélytársai többségét maga mögött tudja. Grönholmék az elején elgumizta magukat; Burns a hetesen bukott; Solberg egyszer szintén hibázott, egyszer meg késett a rajttól, a miért 50 mp-es büntetést kapott; Märtint zavarja a fej- és nyakfájás, ami a korzikai esés következménye - majd' mindenkinek megvan a maga baja, nyomás alatt, érthető. Talán még meglepőnek is nevezhetnők, hogy senki nem esett ki a gyári WRC-sek közül.

Egyelőre Citroënéknek áll a zászló (mind a négyen ott zúznak a nyolcban), de Panizzival az élen támadgat a Peugeot, Märtin és Duval sem lassú a Forddal, a subarusok várják az esőt.

39. Katalán rali, az élmezőny állása 8 szakasz (146,36 km) után:
1. Loeb, Elena (francia, Citroën Xsara) 1:31:37.8 ó (95,8 km/ó)
2. Sainz, Marti (spanyol, Citroën Xsara) + 26.2 mp
3. Märtin, Park (észt, brit, Ford Focus) + 31.2 mp
4. G. Panizzi, H. Panizzi (francia, Peugeot 206) + 33.5 mp
5. Duval, Prevot (belga, Ford Focus) + 55.0 mp
6. Burns, Reid (brit, Peugeot 206) + 1:14.0 p
7. McRae, Ringer (brit, Citroën Xsara) + 1:22.9 p
8. Bugalski, Chiaroni (francia, Citroën Xsara) + 1:39.3 p
9. Mäkinen, Lindström (finn, Subaru Impreza) + 1:42.0 p
10. Grönholm, Rautiainen (finn, Peuegot 206) + 1:56.2 p
11. Solberg, Mills (norvég, brit, Subaru Impreza) + 2:00.0 p
12. Robert, Bedon (francia, Peugeot 206) + 2:16.7 p
13. Gardemeister, Lukander (finn, Skoda Fabia) + 2:56.1 p
14. Auriol, Giraudet (francia, Skoda Fabia) + 4:05.9 p
15. Hirvonen, Lehtinen (finn, Ford Focus) + 5:30.2

Szombaton újabb 8 gyors vár a mezőnyre 131,26 km-rel.