Vágólapra másolva!
A Budapest Sportarénában zajló nemzetközi motorkiállítás keretében mutatkozott be a gyorsasági világbajnokság 125 kcm-es kategóriájában  szereplő Talmácsi Gábor és csapata, a Semprucci Malaguti Team. A 22 éves magyar versenyző tavaly 14. lett összetettben, az idén mindenképpen előre akar lépni.
Vágólapra másolva!

"A legjobb tíz között szeretnék szerepelni, s úgy érzem, hogy ez nem lehetetlen. Nagyon fontos, hogy a Malagutinál én vagyok az elsőszámú versenyző, s az is örömmel tölt el, hogy gyári csapatnál bizonyíthatom képességeimet. A tavalyi világbajnoki szezon után, a spanyol bajnokság utolsó két futamán kipróbálhattam a Malagutit, s remek tapasztalatokat szereztem. Az idei motort már többször teszteltem, jónak ígérkezik, bár még csiszolni kell bizonyos beállításokon" - mondta Talmácsi Gábor, aki 2001 óta állandó résztvevője a vb-sorozatnak.

A magyar versenyző és csapata hétfőn Barcelonába utazik, hogy kedden és szerdán részt vegyen a hivatalos IRTA-teszteken. "Nagyon jók a benyomásaink Gáborról. Gyors és fegyelmezett versenyző. Sikeres szezont várunk tőle, ezért szerződtettük. Remélem, hogy az első teljes idényét kezdő csapattársa, segít majd neki". - jelentette ki Giorgia Semprucci csapattulajdonos.

"Boldog vagyok, hogy már kezdésként gyári csapatba kerültem. Remek a kapcsolatom az többiekkel. Bízom a sikeres szereplésben" - jegyezte meg Talmácsi Gábor csapattársa, a 19 éves olasz Manuel Manna, aki tavaly az estorili futamon szabadkártyásként már bemutatkozott a világbajnoki sorozatban.

A motorbemutatón részt vett a magyar versenyző 17 éves testvére, a 2003-ban három sorozatban is bajnoki címet szerző Talmácsi Gergő. A fiatal tehetség elmondta, még zajlanak a tárgyalások arról, hogy idén szabdkártyásként szerepelhessen valamelyik vb-futamon, a 250 kcm-esek között.