Vágólapra másolva!
A Magyar Ökölvívó Szakszövetség (MÖSZ) csütörtökön nyílt levélben utasította vissza Kovács Istvánnak a szervezet működésével kapcsolatos hétfői nyilatkozatát.

Az olimpia bajnok, amatőrként és profiként is világbajnok Kovács István az m1 Nap-Kelte című műsorának hétfői adásában beszélt arról, hogy a MÖSZ elnökségébe szeretne bekerülni. Szerinte a sportág vezetőségében szükség lenne egy olyan emberre, aki a szakmaiságot képviseli, és esetenként Csötönyi Sándor elnök véleményével ellentétes álláspontot képvisel. Ezért az elnök közbenjárása nélkül szeretne tagja lenni a testületnek.

Az MTI-hez eljutatott levél szerint az elnökség tagjaiban Kovács közlésének "mikéntje és tartalma felháborodást keltett". "Az említett riportban Ön nagyfokú tájékozatlanságról tett tanúbizonyságot" - áll a levélben. A vezetőség tagjai kiemelik, hogy Kovács már eddig is segíthette volna a munkájukat, mivel menedzser igazgatóként minden ülésre meghívott volt, ám az elmúlt években csupán egyszer, az athéni olimpia után látogatott el a megbeszélésre, ráadásul a sportág amatőr versenyein, eseményein nagyon ritkán jelenik meg. "Ám egy alkalom nagyon kevés akár személyek, akár egy testület munkájának tevékenységének, szakmai hozzáértésének és döntésképességének megítélésére. Ebből adódóan megkérdőjelezhető a tárgyilagos kritikai észrevétel az Ön részéről!"

"Megalapozatlan állításait, önként vállalt feladatunk egyoldalú-minden realitást nélkülöző megítélését pedig határozottan visszautasítjuk!" - zárul a levél.

A tv-interjúban Kovács István többek között egyszemélyes kft-nek nevezte a MÖSZ-t, amelyben szerinte mindenről Csötönyi Sándor dönt egy személyben. Szerinte demokratikusabb, átláthatóbb rendszerű szövetségre van szükség, az elnökségben pedig jelenleg Csötönyi gazdasági és baráti társaságából kerülnek ki a tagok. Csötönyi kedden szintén tv-interjúban reagált Kovács nyilatkozatára, visszautasítva a vádakat.

Kovácsot március 9-én a MÖSZ hivatásos tagozat szakmai bizottsága elnökének választották.