Vágólapra másolva!
Az oroszok nagyközépsúlyú világbajnoknője, Natasa Ragozina (17-0) a hétvégén a németországi Magdeburgban újabb övekkel gyarapította kollekcióját. A 31 esztendős ökölvívónő a meglévő WIBF-, GBU-, WBA-, WBC- és WIBA-övek mellé megkaparintotta az IWBF- és a WIBC-címeket is.

Ragozina ezúttal a bermudai Teresa Perozzi ellen diadalmaskodott a középsúly IWBF- és a WIBC-címeket egyesítő összecsapásán, a pontozók 100:90, 99.90, 99:91 arányban látták jobbnak vetélytársánál.

Az 1976. május 4-én, a kazahsztáni Karagandában született bokszoló 18 éves korában ismerkedett meg a harcművészettel. Kickboxban 1996-ban már Európa-bajnok volt, két évvel később megismételte ezt a sikerét.

Egy évvel később sportágat váltott, bokszolni kezdett, 2001-ben világbajnok lett, egy évvel később Európában nem talált legyőzőre.

2004-ben lépett a profik közé, állítólag, amikor Werner Kirsch az edzőteremben meglátta, megjósolta, profiként is világbajnok lesz. Első mérkőzését 2004. július 17-én, Dessauban vívta, s már az első menetben kiütötte a lett Olga Gorbonosenkót.

Azóta 17 profi összecsapásán van túl, mindent megnyerte (11-et kiütéssel). Nagy álma, hogy a súlycsoport tengerentúli klasszisával, Laila Alival is összemérhesse egyszer az erejét.