Vágólapra másolva!
Mégsem mondott le a Bokszvilágszervezet (WBO) nagyközépsúlyú világbajnoki övéről Joe Calzaghe, így ezért a címért nem mérkőzhet meg Balzsay Károly és a kanadai Jean Pascal.

A monokli.com internetes szaklap beszámolója szerint a WBO ennek megfelelően módosította a magyar bokszoló mérkőzésének kiírását, vagyis az összecsapáson Balzsay az úgynevezett "átmeneti" vb-övért szállhat ringbe a profik között szintén veretlen Pascallal.

Amennyiben Calzaghe a szeptemberi, Roy Jones Jr. elleni félnehézsúlyú meccse után visszatér a nagyközépsúlyba, ki kell állnia a Balzsay-Pascal összecsapás győztesével, különben annak a párharcnak a nyertese lesz a világbajnok.

Balzsay mérkőzéséről az eredeti kiírásnak megfelelően jövő kedden, Puerto Ricóban döntenek versenytárgyalás keretében. Amelyik istálló vagy promóter a nagyobb összeget ajánlja, az rendezheti meg az összecsapást. A minimális felajánlási összeg 300 ezer dollár, mely a küzdelem nyereményalapját képezi.

A mérkőzést a versenytárgyalást követő 45-90 napon belül meg kell rendezni. A tárgyalás elmaradhat, ha a felek meg tudnak egymással egyezni.