Vágólapra másolva!
David Haye az előzetes híresztelésekkel ellentétben nem lép ringbe Vitalij Klicsko ellen szeptember 12-én, inkább a WBA világbajnoki címéért indul harcba november 7-én, Nikolaj Valujevvel szemben.

"Nem tudom leborotválni a vigyort a képemről. Aláírtam a szerződést, Valujev ellen bokszolok november 7-én. Csak a helyszín véglegesítése van hátra. De akárhol is csapunk össze, biztos vagyok benne, hogy teltházas aréna előtt tesszük majd. Már alig várom, hogy újra elkezdjem a felkészülést!" - nyilatkozta Haye, aki a Klicsko elleni találkozó kútba eséséről is ejtett néhány szót.

"A dolgok irányítása nagyon hosszú időre kikerült volna a kezemből, ha aláírom azt a szerződést, amit a Klicsko-csapat elém tett. Hosszú ideig az ő döntésükön múlott volna, hogy ki ellen és mikor lépek ringbe. Így viszont, ha megverem Valujevet, a sorsomat továbbra is én fogom irányítani."

Klicskóék részéről Shelly Finkel kommentálta az ügyet: "Kaptunk az ügyvédjüktől egy levelet, amelyben a szerződés minden pontjára rábólintottak. Már csak néhány technikai kérdést kellett tisztázni a Sky Sporttal és a német televízióval. Aztán próbáltuk őket elérni telefonon, de nem tudtuk. Ha Haye úgy gondolja, Valujev könnyebb préda lesz, lelke rajta, neki kell a tükörbe néznie reggelente, de legalább legyen férfi, ne meneküljön el és ne kerüljön el mindenkit. Amit a szerződésről mondott, egyszerűen nem igaz. Lett volna egy visszavágója Vitalijjal, vagy esetleg Vlagyimirrel bokszolt volna. Úgy gondolja, hogy a Valujev-meccs után szabad útja lesz? Ha lesz olyan szerencsés, hogy elverje Valujevet, ki más marad majd, akivel megmérkőzhetne?"