Vágólapra másolva!
Bedák Pál technikai KO-val győzött az orosz Ravil Muhamadjarov ellen a budapesti Syma Csarnokban zajló szombati profiökölvívó-gálán.

A veretlen magyar légsúlyú öklöző ötödik profi mérkőzésén is a korábbiakhoz hasonlóan jól teljesített: ellenfelét már a második menetben földre küldte, majd a negyedikben kétszer is cselekvésképtelenné tette, s a második után a mérkőzésvezető beszüntette az egyoldalú találkozót.

A német Universum által szervezett esemény fő mérkőzésén Balzsay Károly, a Bokszvilágszervezet (WBO) nagyközépsúlyú világbajnoka este 10 órakor a német Robert Stieglitz ellen lép szorítóba. Utána Bedák Zsolt, a WBO kispehelysúlyú Európa-bajnoka száll ringbe címvédő mérkőzésen.