Vágólapra másolva!
Nyikolaj Valujev idiótának tartja David Haye-t, akit akkor hallott először beszélni, amikor áprilisban sajtótájékoztatót tartottak a Vlagyimir Klicsko elleni mérkőzése előtt. A brit bunyós akkor egy olyan pólóban jelent meg, amelyen a Klicsko testvérek levágott fejét tartotta a kezében.  

"Amikor láttam ezt a sajtótájékoztatót, azt gondoltam, hogy te jó ég, egy újabb idióta van a bokszban. Engem nem érdekelnek ezek a mentális játékok, felőlem Haye bármit mondhat rám, hidegen hagy.

Azt akarom, hogy a ringben ismertesse a mondanivalóját. Kemény meccsre számítok ellene" - mondta az óriási termetű nehézsúlyú világbajnok, aki november 7-én Frankfurtban bokszol Haye ellen.

"Évek óta figyelem Valujev meccseit, és megállapítottam, hogy azok, akik eddig ellene bokszoltak, meg se próbálták kiütni őt" - mondta az összecsapásról Haye, aki Vitalij Klicsko helyett választotta Valujevet ellenfélül. "Tudom, hogyan kell Valujevet kezelni a ringben, és ha távol tudom magam tartani az ügyetlen csapkodásaitól, akkor megnyerem a meccset."

A 28 éves Haye eddigi 22 győzelméből 21-szer kiütéssel nyert, s csupán egyszer kapott ki, Carl Thompson ellen még 2004-ben. Valujevet ugyancsak egyszer győzték le profi pályfutása során, 2007-ben Ruszlan Csagajev fosztotta meg címétől. A világbajnok 50 sikeréből 34-et ért el KO-val.

www.profiboksz.hu