Vágólapra másolva!
Az egészségügyi okok miatt visszavonuló Fritz Sdunek még elvállalja Erdei Zsolt felkészítését a magyar bokszvilágbajnok november 21-ei címmérkőzésére. 

A régóta parlagon heverő félnehézsúlyú ökölvívó legközelebb cirkálósúlyban lép szorítóba a WBC világbajnoka, Giacobbe Fragomeni ellen. Mivel a mérkőzés már csak a súlycsoportváltás miatt is igen nagy kihívás, Erdeinek nagy segítséget jelent, hogy nem kell új edzőt keresnie egy hónappal az összecsapás előtt.

Az egyetlen negatívum az, hogy Sdunek a legkedvesebb tanítványának, Vitalij Klicskónak is megígért egy utolsó meccset, így Erdei a felkészülés utolsó két hetében egyedül edz majd, mivel Sdunek Los Angelesbe repül Klicskóhoz.

Amennyiben Erdei megnyeri a WBC cirkálósúlyú világbajnokságát, úgy a WBO félnehézsúlyú világbajnoki öve az eddigi interim bajnok Jürgen Brähmerhez kerül.

Az Erdei Zsolt mellett Balzsay Károlyt is a tanítványai között tudó Sdunek hétfőn jelentette be, hogy orvosai tanácásra egy időre felhagy az edzősködéssel.

www.profiboksz.hu