Vágólapra másolva!
Floyd Mayweather Jr. szerint Manny Pacquiao miatt marad el kettejük csatája, mivel a fülöp-szigeteki bokszoló nem volt hajlandó elfogadni a gyanút eloszlatni hivatott - ahogy az amerikai fogalmazott: ésszerűen kompromisszumos -, vérvizsgálatokat is szorgalmazó doppingellenőrzési javaslatát.

Az egyesült államokbeli profi ökölvívó, aki nyilvánosan csütörtökön szólalt meg első ízben a december óta szervezett bokszcsúcstalálkozó ügyében, azt is állította, hogy ő mindvégig kész volt aláírni a március 13-i, Las Vegas-i összecsapásról szóló szerződést, csakhogy azt riválisa zátonyra futtatta.

"Véleményem szerint Manny Pacquiao és teamje vette el az emberektől az esélyét annak, hogy minden idők legnagyobb összecsapását láthassák. Az igazság az, hogy ő egyszerűen nem akarta ezeket a doppingteszteket" - mondta az eddigi mind a 40 meccsén veretlen Mayweather.

A hét súlycsoportban is világbajnoki címet szerzett Pacquiao, akinek 50 győzelem mellett két döntetlen és 3 vereség szerepel profi mérlegén, a hét közben bejelentette, hogy bírósági pert kezdeményezett Mayweatherékkel szemben azok ismétlődő doppingvádjai miatt, mérkőzésszervezője, Bob Arum pedig nyíltan kikelt az amerikai ellen, amikor így nyilatkozott róla: "Mayweather egy gyáva alak, aki senki olyannal nem akar harcolni, akinek esélye van legyőzni őt."

A bokszvilágban a súlycsoportoktól független abszolút ranglistán a legmagasabban jegyzett két öklöző váltósúlyú ringtalálkozója becslések szerint minden idők legtöbb pénzt fialó sportági eseménye lehetett volna. Csak a zártláncú fizetős tévéközvetítések révén befolyt summából fejenként legalább 25 millió dollárral számolhatott volna mind a 21 hónapos visszavonultságból szeptemberben a Juan Manuel Marquez elleni sikerrel visszatért Mayweather, mind pedig a novemberben Miguel Cottót verő, ezzel 2005 óta sorozatban 13. meccsét megnyerő Pacquiao, a WBO szervezet világbajnoka.