Vágólapra másolva!
Bejbut Sumenov menedzsmentje nem akar Erdei Zsolttal bokszolni, az Universumnak lépnie kell, ha idén WBA-címmeccsen szeretné látni a magyar félnehézsúlyút.

2010. január 30. óta új világbajnok ül a WBA félnehézsúlyú trónján a kazah Bejbut Sumenov személyében. Sumenov egy sokak szerint simán elveszített mérkőzésen nyerte el a szervezet világbajnoki címét a spanyol világbajnok Gabriel Campillótól, aki még az Universum kötelékébe tartozó Hugo Hernan Garay ellen lett világelső.

A német klub álláspontja szerint Campillo szerződésében kikötöttek egy olyan opciót, amelynek alapján - annak győzelme esetén - a spanyol bunyós mérkőzései szervezésének jogai felett kizárólag az Universum rendelkezhet. Campillo és csapata azóta is vitatja ezt az opciót, és perben áll a német klubbal, amely legeredményesebb bokszolójának, Erdei Zsoltnak 2010-re ígéretet tett egy WBA félnehézsúlyú világbajnoki találkozóra.

Sumenov diadala azonban egyelőre széttörte ezeket a reményeket, ugyanis a kazah bunyós edzője nemrégiben kijelentette, hogy legközelebb május 29-én, a szervezet kötelező kihívója, Vjacseszlav Uzelkov ellen mérkőznek majd, utána pedig valószínűleg visszavágót adnak Gabriel Campillónak.

Ebben az esetben Erdei Zsolt az idei évben feltehetően nem fog a WBA-nál világbajnoki címmérkőzést vívni, hacsak az Universum nem teszi meg a szükséges lépéseket és hoz tető alá egy Erdei-Campillo mérkőzést a szervezet ideiglenes címéért, amelynek tulajdonosa aztán a Sumenov-Uzelkov párharc győztesének kihívója lehetne.