Vágólapra másolva!
Az Európai Bokszunió (EBU) félnehézsúlyban hivatalos kihívónak tette meg a Bokszvilágtanács (WBC) cirkálósúlyú bajnoki címéről januárban lemondott Erdei Zsoltot.

A monokli.com internetes szaklap csütörtöki információi szerint így a 31 mérkőzés után is veretlen magyar ökölvívó akár azonnal megmérkőzhet a betöltetlen övet szombaton megszerző 23 éves walesi Nathan Cleverlyvel (19 győzelem - 0 vereség).

A találkozót május 13-áig kell megrendezni, feltéve ha Erdei és menedzsmentje élni kíván a kihívás jogával.

A félnehézsúlyba januárban visszatért 35 éves bokszoló valószínűleg nem küzdhet azonnal vb-övért, mivel a jelenlegi sportpolitikai viszonyok, illetve a már lekötött mérkőzések miatt beszűkült az Universum Box-Promotion mozgáslehetősége.

Az EBU-nak eddig két magyar Európa-bajnoka volt, Kovács István és Papp László személyében.