Vágólapra másolva!
Megtartották a július 2-ai David Haye-Vlagyimir Klicsko nehézsúlyú címegyesítő bokszmérkőzés első sajtótájékoztatóját, amelyen a brit ökölvívó szokás szerint megpróbálta a sárba tiporni leendő ellenfelét, Klicsko azonban az eddigiektől eltérően nem ment bele a szócsatába, ehelyett Haye képességeit kezdte magasztalni.

"Tanulmányoztam a stílusát, láttam, mit csinál a szorítóban. Egy csalónak tartom, aki csak az ellenfélválasztásai miatt tart itt" - mondta Haye, aki évek óta hergeli hasonló nyilatkozatokkal a Klicsko testvéreket. "Ezúttal egy csúcsformában levő sportember lesz az ellenfele, valaki, aki néhány szép győzelem után érkezik ide. Itt van nálam az öv, ami után régóta áhítoznak, de valamilyen okból mégsem szerezték meg. Szerintem azért, mert Valujev nem illett az általuk favorizált dagadt amerikaiak sorába, ellenem viszont nagy bajban lesz Vlagyimir. Még cirkálósúlyúként is kiütöttem volna."

Forrás: AFP

Az ukrán világbajnok meglepő módon nem követte Haye stratégiáját, és a korábbi szócsatáktól eltérően kifejezetten udvariasan beszélt ellenfeléről. "Nagyon tisztellek téged, fantasztikus bunyós vagy, bámulatos mérleggel. Remélem, július 2-a jó lecke lesz neked a tiszteletet illetően. Ő lesz az ötvenedik áldozatom, akit kiütök. Ötven százalékot követelt, amit szerintem nem érdemel meg, de inkább odaadtam neki, másként nem állt volna ki ellenem. Tiszteletet akarok mutatni iránta, ami talán meglepő, de bizonyos tulajdonságaihoz így állok hozzá. Nagyon kemény ökle van, a gyorsasága is fantasztikus, valamint eléggé motivált, most pedig az idegességtől a fülén engedi ki a gőzt, szóval, úgy gondolom, nagy kihívás elé állít majd a szorítóban."