Vágólapra másolva!
A 64 kg-osok között szereplő Káté Gyula feladással szenvedett vereséget a brazil Everton dos Santostól a baki olimpiai kvalifikációs ökölvívó-világbajnokság szerdai negyeddöntőjében. Káté edzője, Szántó Imre a szerinte egyoldalú bíráskodás miatt bedobta a törölközőt.

A kétszeres vb-bronz-, kétszeres Európa-bajnoki ezüstérmes, és kétszeres Eb-harmadik öklözőre az előzetes esélyek szerint könnyebb feladat várt a nyolc között, mint egy nappal korábban a kazah Jeleusszinov ellen, a kispesti versenyzőnek azonban ezúttal nem csupán a riválissal kellett megküzdenie.

Az első menet óvatos boksszal telt el, Káté nem kockáztatott, a biztos védekezésre törekedett, ritka indításaiból azonban többször szépen talált, s ugyan a nem túl képzett dos Santos is eredményes volt néha, 3-2-es magyar vezetéssel mentek pihenőre a felek.

A második menetben aztán a ringben és a ringen kívül is nagyot változtak a dolgok: Káté továbbra sem ment fejetlenül előre, de lényegesen agilisabb volt, szép bal egyenesekkel, jobb horgokkal talált is, míg ellenfele a felemelt, hátul tartott kezével feltűnően ugrált ugyan a szorítóban, ám kifejezetten pontatlan és hatástalan ökölvívást mutatott be. A gongszó után épp ezért mindenki döbbenten látta a csarnokban, hogy az eredményjelző szerint 13-6-ra dos Santos vezetett, aki egészen érthetetlen módon 11-3-ra nyerte a szakaszt.

A folytatásban Káté elkeseredetten ment előre, de az egyértelmű volt, hogy csak kiütéssel nyerhet, majd amikor egy szép testre mért felütése után a mérkőzésvezető megintette őt, Szántó Imre azonnal bedobta a törülközőt látva a kilátástalan küzdelmet.

"Ekkora csalást már régen láttam" - mondta dühösen a szorítóból eljövet Szántó. "A második menetben Gyula jobb volt mint az elsőben, legalább három-négy ponttal vezetnie kellett volna. Egészen elképesztő, ami történt. A harmadikban Gyulának már elborult az agya, nem véletlenül."

A nyolc közé kerülésével már kedden olimpiai indulási jogot szerzett Káté edzőjéhez hasonlóan értetlenül állt a történtek előtt: "Nem nagyon lehet erre mit mondani. Én is úgy éreztem, hogy a másodikban jobban ment mint az elsőben. Csináltam a dolgomat, s ugyan lehettem volna pontosabb, de így is bőven vezetnem kellett volna. Az eredmény egyszerűen érthetetlen."

Később a másik még versenyben lévő magyar, Varga Miklós is kiesett. A hatvankilósok közt induló 2008-as Európa-bajnoki bronzérmes - aki kedden már kiharcolta a londoni részvételt - a nyolc között a címvédő olasz Domenico Valentinótól kapott ki 27-13-ra, így biztossá vált, hogy érem nélkül zár a magyar csapat Bakiban.

A magyar válogatottból Varga és Káté szerzett olimpiai kvótát, de még akár a nyolcaddöntőben elvérzett Harcsa Zoltán is Londonba juthat, ha legyőzője fináléba kerül. Ugyanakkor Bacskai Balázsnak már ez az esélye is elveszett, ugyanis az őt legyőző amerikai Errol Spence kikapott a szerdai negyeddöntőben.