Vágólapra másolva!
Tizenöt évesen már profi meccsen húzott bokszkesztyűt, jelenleg pedig Magyarország egyetlen bokszvilágbajnoka Szebelédi Renáta, aki három menet alatt elintézte ellenfelét a vb-címmeccsen. A 19 éves sportolónak teljesen kimaradt a pályafutásából az amatőr korszak, ami miatt most már bánkódik, mert így nem indulhatott a londoni olimpián. Bár a nők között kevesebb a kiütés, a Barbie Girl becenevű bunyós kifejezetten KO-győzelmekre hajt, ugyanakkor vallja, hogy a nőiesség a ringben is ugyanolyan fontos, mint bárhol máshol.

Azt gondolnánk, ha egy kislány szülei sportot választanak gyereküknek, akkor a nőiességet szimbolizáló tornára vagy valamelyik divatos labdajátékra szavaznak, Szebelédi Renáta esetében viszont a szülők azt tartották szem előtt, hogy a lányuk meg tudja védeni magát, így fordult a figyelmük a küzdősportok felé.

Szebelédi a karatét, a kick-boxot, a thai-boxot és az ökölvívást is kipróbálta, végül az utóbbinál kötött ki, mert szerinte ebben kell a legtöbbet gondolkodni, és tisztábbak a technikák.

A nagymama kiment a teremből

"Régebben nagyon féltettek a családtagjaim, a nagymamám például kiment a teremből, mert nem bírta nézni, ahogy verekszem. Most már tisztában vannak vele, hogy meg tudom védeni magam a ringben, de az izgulás megmaradt" - mondta. A Feja Promotion - Feja Tibor nem csak nevelőedzője, hanem menedzsere is Szebelédinek - versenyzője meglehetősen korán, 15 évesen vívta első profimérkőzését, ami egyáltalán nem jellemző a sportágban. Ő azonban ezt nem érezte korainak, mert már mindenáron bokszolni akart, de ahhoz, hogy élesben is kipróbálhassa magát, szülői beleegyezés és orvosi igazolás kellett.

A pályafutásából kimaradt az amatőrkorszak, ami miatt a karrierje kezdetén nem volt benne hiányérzet, utólag azonban már bánja, főleg amiatt, mert a női ökölvívás Londonban már szerepelt az olimpia műsorán, és Sasvári Tamás, a Monokli.com szakportál újságírója szerint éremesélyesként indulhatott volna 52 kilóban.

"Amikor elkezdtem a profi bokszot, akkor még szó sem volt arról, hogy a nőket is engedik indulni az olimpián, most pedig már nem tudok mit csinálni, meg kell barátkoznom ezzel a helyzettel. Az biztos, hogy az amatőrök között is nehéz dolgom lett volna, a felkészülés során szoktam velük bokszolni, és olyankor érződik, hogy teljesen más a két szakág, az amatőrök kisebbet ütnek, de pörgősebbek, viszont nincs tízmenetes kondijuk. Szóval nem csak a fejvédő megléte, illetve hiánya okozza a különbséget. Egyébként is kifejezetten zavar, talán azért, mert úgy szoktam meg, hogy nincs rajtam" - ecsetelte a profi és amatőrboksz közötti differenciát a szőke lány.

Kevesebb a kiütés a nőknél

A pályafutása nem indult zökkenőmentesen, mivel az első öt mérkőzését zsinórban elvesztette, ami egy kicsit megtörte, de ezzel együtt elszántabbá is tette. Mind az öt meccsre külföldön került sor, háromszor olasz, egyszer-egyszer pedig román és belga ellenfele volt, Szebelédi pedig hamar szembesült a boksz egyik íratlan szabályával, ami úgy szól, hogy a hazai pályán lévő versenyzőt mindig nagyon el kell verni ahhoz, hogy a pontozók kihozzák győztesnek a vendég öklözőt.

"Főleg az olaszoknál jellemző, hogy nehéz nyerni a hazai bokszoló ellen kiütés nélkül, és az első meccseim után azt éreztem, hogy nem vert meg az ellenfél, mégsem nyerhettem. A kezdeti tapasztalatok erőt adtak, és innentől arra gyúrtam, hogy ki tudjam ütni az ellenfeleket, ami a nőknél általában kevéssé jellemző, mint a férfiaknál" - mondta Szebelédi, és ha megnézzük a statisztikát, az esetek többségében sikerült elérnie a célját, mivel a tizenhat győztes meccséből tízet KO-val nyert meg.

Ilyen volt a legutóbbi meccse is az olasz Simona Galassi ellen, amelynek azonban volt előzménye is. A komoly amatőrmúlttal - világ- és Európa-bajnoki címmel - rendelkező, 21 évvel idősebb Galassival áprilisban mérkőzött meg először, és az IBF nagylégsúlyú vb-címéért zajló csatát mindhárom pontozónál 96-94-re nyerte meg az olasz.

Az áprilisi meccs:

http://www.youtube.com/v/v5VsgihD20Q?version=3&hl=hu_HU


A fogyasztással akkor megszenvedő Szebelédi szerint mindkettőjüknek volt olyan menete, amikor megfogták a másikat, ő például az utolsó két felvonásban többször is komolyan eltalálta Galassi fejét, de az olasz, lengyel, német pontozóhármas mégsem őt hozta ki győztesnek. Az áprilisi találkozás után többször is szóba került a visszavágó, de az időpontot folyamatosan módosították, ami nem könnyítette meg a magyar lány felkészülését, végül október 27-én Padovában következhetett az újabb küzdelem, amelyet tízmenetesre terveztek.

Bejött a lerohanós taktika

"Többször megnéztem újra az első meccsünket, és igyekeztem kijavítani a saját hibáimat. Tudatos taktika volt, hogy már a meccs elején lerohanom őt, mert tudtam, hogy ha nem ütöm ki, akkor necces lesz a pontozókra hagyatkozni. A hátsó kézzel indított ütésekre is erősítettünk, és egy ilyen után sikerült is leütni az első menetben, a bíró számolt rá, onnantól pedig nem tisztult ki. Nagy nyomást tettem magamra, mert mindenáron bizonyítani akartam, hogy meg tudom úgy ütni, hogy KO legyen a vége. A leütés után már éreztem, hogy le tudom őt győzni. Nem nevezném ezt gyilkos ösztönnek, inkább azt mondanám, a győzelemért való küzdés tör ilyenkor felszínre" - idézte fel a WBC légsúlyú vb-címmeccsét a győztes, aki ezzel jelenleg Magyarország egyetlen bokszvilágbajnoka (egyelőre a szervezet interim, azaz ideiglenes címét birtokolja).

http://www.dailymotion.com/swf/video/xuqanq


Szebelédi örül a titulusnak, ugyanakkor sajnálja, hogy itthon ilyen kevesen űzik komoly szinten a bokszot, mert úgy látja, számtalan jó bokszoló van, de több munkát kéne ahhoz befektetniük, hogy a tudásuknak megfelelő eredményeket érjenek el. Azt is hozzátette, hogy aki odateszi magát, és rendszeresen eljár versenyekre, arra könnyebben rátalálnak a menedzserek, és nagyobb az esélye, hogy külföldi gálákon lépjen fel.

Ha minden a tervek szerint alakul, akkor még az idén vár egy külföldi meccs Szebelédire, ráadásul nem is akármilyen, mivel az általa légsúlyban legjobbnak tartott mexikói Mariana Juárez ellen léphet ringbe december 22-én. Ha azt vesszük, hogy a WBC vb-övéért zajló mérkőzésén tavaly márciusban Juárez csak pontozással verte a Szebelédi által most technikai KO-val elintézett Galassit, akkor nem rosszak a magyar lány esélyei. A 32 éves mexikói átlagban háromhavonta vív mérkőzést, ezt a gyakoriságot Szebelédi is szívesen elviselné, és azt is sajnálja, hogy itthon kevés alkalommal bokszolhat, és akkor is általában csekély nézősereg előtt.

Néha rám tör, hogy hú, de ennék valami finomat

Az egyelőre még nem lefixált mexikói meccs légsúlyban zajlana, amelyben 50,8 kilogramm a felső határ, úgyhogy valamennyi fogyasztásra biztosan szüksége lesz, de azt mondja, ez csak önkontroll kérdése. "Fontos, hogy az ember a megfelelő étrendet betartsa, mellette pedig szaunázzon és fusson. Nagyon édesszájú vagyok, néha rám tör, hogy hú, de ennék valami finomat, de ha van kitűzött cél, akkor könnyebb lemondani róla. Volt már olyan meccsem, ami azért lett elhalasztva, mert az ellenfél nem hozta a súlyát, és az sem mindegy, hogy mérgelés után, a meccs előtt mit eszünk, ilyenkor a gyümölcs és a tészta mellett egy kis édesség, vagy egy-egy proteines szelet is belefér, kell az energia."

Némi felturbózás a magyar profi bokszra és azon belül a női szakágra is ráférne. A női bokszolók száma eleve alacsony, közülük pedig még kevesebben vannak, akik profik, így Szebelédi gyakran amatőrökkel vagy kick-boxosokkal készül egy-egy meccsre. Szerinte fontos lenne, hogy a média a sportág mögé álljon, mert bár Erdei Zsoltra, Balzsay Károlyra vagy Miló Viktóriára itthon is kíváncsiak az emberek, úgy látja, velük kapcsolatban is inkább az emberi oldal érdekli a közönséget, nem az, hogy bokszolóként mit érnek el.

A média abban is segíthetne, hogy egy szponzor fantáziát lásson a versenyzőkben, megélni ugyanis nem lehet itthon Szebelédi szerint a bokszból. "Mivel nő vagyok, és alacsony súlycsoportban bokszolok, így muszáj valami munkát találni, jelenleg egy edzői tanfolyamot végzek, de szerencsére a szüleim tudnak segíteni."

Forrás: Feja Promotion

Amikor pályafutása legrosszabb élményéről faggattuk, még a kick-boxos múltjából idézett fel egy emléket: az egyik meccsén az ellenfele egy szabálytalan mozdulattal lefejelte, neki pedig felnyílt a feje, és a sérülése miatt be is szüntették a küzdelmet, majd össze kellett varrni a sebét.

Barbie Girl a ringben

A jelenlegi egyetlen magyar világbajnok a férfiak közül a Fülöp-szigeteki klasszisért, Manny Pacquiaóért rajong, a nőknél pedig a már visszavonult, de korábban Miló Viktóriát is legyőző, ötvenhat meccséből ötvennégyet megnyerő Regina Halmich a példaképe, elsősorban a stílusa miatt. A bokszolóknál nagy divat, hogy becenévvel látják el a sportolót, úgyhogy a Madár és a Csonttörő név után idehaza elkezdhetnek ismerkedni az emberek a Barbie Girllel, Szebelédi ugyanis második keresztneve és szőke haja miatt ezt kapta, és ennek megfelelően az Aqua korábbi nagy slágere a bevonulózenéje.

"Egy nő a ringben is legyen nő" - vallja, ennek megfelelően odafigyel arra, mit vesz fel a meccsekre, Galassi ellen például rózsaszín felsőt és teniszszoknyát viselt. És mivel egy csinos lányról beszélünk, érthető módon a férfiak is rácsodálkoznak arra, amikor szóba kerül, hogy mit sportol, majd az eredmények hallatán azt is hozzáteszik, hogy tisztelik, és nem kötnének bele.