Vágólapra másolva!
Hétfőn a hamburgi bíróságon megindult a csődeljárás az Universum Box-Promotion ellen, így a végéhez közeledik az egykor virágzó bokszvállalkozás hosszú haláltusája. A Klicskóékat elindító, magyar bokszolókat is felemelő, majd elejtő egyesület a sportolókat számítógépként kezelte, a legjobbakat ellehetetlenítette, közben pedig annyi bokszolóval árasztotta el a keretet, hogy már az edzőterembe sem fértek be.

Az 1984-ben alapított Universum Box-Promotion a kétezres évek elején élte fénykorát, ebben az időben az egyesület Európa legjelentősebb profiboksz-istállójának számított, első emberét, Klaus-Peter Kohlt 2003-ban az még az Amerikai Bokszszakírók Szövetsége is az év emberének választotta.

Az aranykorban a hamburgi klub a soraiban tudta a nehézsúlyba akkoriban berobbanó Klicsko testvéreket, a Lengyelországból honosított Dariusz Michalczewskit vagy a németek másik nagy kedvencét, Felix Sturmot, de mellettük olyan jó nevű bajnokok is voltak a keretben, mint Artur Grigorjan, Regina Halmich, Kovács István, majd később Erdei Zsolt.

Forrás: AFP/Maurizio Gambarini
A nagyfőnök szívesen pózolt a Tigrissel

Véres népünnepélyek

Noha az Universum zászlóshajóit sokan kritizálták amiatt, hogy csak a menedzsment óvatos ellenfélválasztásának köszönhetően építhették ki impozáns mérlegüket, a német közönséget mindez nem érdekelte, hiszen az Universum szórakoztató gálákkal szolgálta ki a rajongók igényeit, Klicskóék és Michalczewski látványos KO-kal mészárolta le áldozatait, ráadásul mindig fel lehetett mutatni őket, mint az amerikai nagymenők potencális riválisait.

Idővel aztán kezdett világossá válni, hogy Klicskóék kinőtték az Universumot, némi jogi huzavona után végül 2004-ben sikerült szakítaniuk a hamburgiakkal, Michalczewskinek pedig gyakorlatilag véget ért a karrierje azzal, hogy - mikor már csak egy meccsre volt a legendás Rocky Marciano 49 meccses veretlenségi csúcsától - pontozással kikapott Julio Cesar Gonzaleztől (ezt a címet nyerte vissza a mexikóitól Erdei Zsolt az Universumnak).

Az Universum gazdasági alapjait azonban még a legnagyobb ászok eltűnése sem rengette meg, hiszen Kohl még 2002-ben nyolc évre szóló szerződést hozott tető alá a német közszolgálati ZDF csatornával, amelynek közvetítései évi 15-20 millió eurót hoztak a klubnak. Az Universumnak így évei lettek volna arra, hogy újra felépítse magát, és a tévétársaságok számára is vonzó kínálatot alakítson ki a ZDF-es szerződés lejártáig, ám ennek éppen az ellenkezője történt. A klub még 2006-2007 környékén is legjobb gálákat rendezte, később azonban sorra vesztette el az értékes bunyósokat, és azokat is csapnivalóan menedzselte, akik kitartottak mellette.

Forrás: AFP
Klicskóékat 1996-ban szerződtette az Universum

Erdeiről már sosem tudjuk meg, mire lett volna képes

Itt van mindjárt Erdei Zsolt példája, akit bár a mai napig senki sem tudott megverni, az Universum inkább szívatni kezdett ahelyett, hogy támaszkodott volna rá. Erdei ugyan sokszor megkapta, hogy nem igazán látványosak a meccsei, ezért nem lehet őt eladni, ha azonban legyőzte volna a súlycsoport egy-két nagyágyúját, akkor a stílusától függetlenül alighanem ugrásszerűen megnőtt volna az ázsiója a piacon, erre azonban sohasem kapott lehetőséget.

"Véleményem szerint óriási hibát követett el a menedzsment akkor, amikor Michalczewski visszavonulása után nem sztárolta kellőképpen a helyére lépő Erdei Zsoltot, nem építette fel a kiváló magyar világbajnok imázsát. Ő lehetett volna az Universum zászlóshajója az utóbbi fél évtizedben" - mondta két éve a Frankfurter Allgemeine Zeitungnak Peter Hanraths, az Universum 2005-ben nyugdíjba vonult - majd idén márciusban a végjátékra visszatért - ügyvezetője, aki az egyik fő letéteményese volt az egyesület sikereinek.

Az Universum azonban sztárolás helyett egyre kisebb pénzdíjakat és többnyire nívótlan ellenfeleket kínált Erdeinek, aki idővel meg is csömörlött a menedzselési problémáktól. A helyzet odáig fajult, hogy egy budapesti gálán inkább egy kazah-német női bokszolót szerepeltettek helyette a főmeccsen, később pedig fél évig nem is keresték Hamburgból a magyar világbajnokot.

Erdei két éve beperelte az Universumot, összesen 640 ezer euró (179 millió forint) kárpótlást követel az elmaradt meccseiért. "Azokat a meccseket vettük alapul ügyvédemmel, amelyeket szerződésben vállalt, ám nem teljesített felém az Universum. Négy összecsapásról van szó, amelyek, ha vb-címmérkőzések, a díjazásuk minimálisan bruttó 250 ezer euró, azaz körülbelül 70 millió forint. Bár ez nyilván megegyezés kérdése, akár több is lehetett volna" - mondta a Blikknek Erdei, aki tisztában van vele, hogy nincs sok esélye, már azon is csodálkozna, ha követelése harmadát megítélnék neki.

Forrás: AFP/Kisbenedek Attila
Erdei vs. Lakatus 2004-ben

Hitegetett és elhanyagolt sztárok

Az Universum azonban nem csak Erdei menedzselését bénázta el, 2009 augusztásától rövid időn belül négy klasszis bokszoló, Felix Sturm, Gennagyij Golovkin, Szergej Dzinziruk és Vlagyimir Szidorenko is elhagyta a klubot, mert elegük lett az állandó hitegetésből. Hárman közülük regnáló világbajnokok voltak, a veretlen Golovkin pedig már ott toporgott egy címmérkőzés kapujában, az Universum mégsem tudott normális ellenfeleket szállítani nekik. Bár valamennyiüknek élő szerződése volt, inkább perre mentek az egyesülettel, csak ne kelljen tovább maradniuk.

Dzinziruk például attól sokallt be, hogy a vezetők kész tényként beszéltek neki a Paul Williams elleni meccséről, ő pedig már javában edzett, amikor megtudta, hogy állítólagos ellenfele egy másik mérkőzésre írt alá szerződést. A legnagyobb veszteség a legnépszerűbb német bunyós, Sturm távozása volt, aki azt mondta a Bildnek, inkább abbahagyja a bokszot, de az Universum színeiben többé nem hajlandó ringbe lépni.

A 2004 óta az Universum kötelékébe tartozó Balzsay Károly szerint a helyzet nem minden esetben volt olyan egyértelmű, amilyennek látszott, hiszen általában csak a bunyósok álláspontját lehetett ismerni. "Itthon is sokszor elég egyoldalúan lehúzták az Universumot, valóságos hadjárat indult ellene, én sokszor óvatosabban fogalmaztam volna, mert a teljes igazságot nem tudhattuk. Nyilván hatalmas pénzeket kerestek rajtunk, nekünk viszont cserébe csak annyi volt a dolgunk, hogy bokszoljunk, ők odatették mögénk a tapasztalatukat és a tekintélyüket, és bár sokszor nem ígértek semmit, amit viszont megígértek, azt be is tartották - legalábbis egy ideig. Az biztos, hogy a menedzsment rengeteg hibát elkövetett, volt, hogy túl sok pénzt akartak, és nem voltak hajlandóak jottányit sem engedni, amikor pedig nem az elképzeléseik szerint alakultak a dolgok, kapkodni kezdtek, mintha egyáltalán nem lett volna B tervük. A sportolókkal egyre kevesebbet törődtek, csak az üzletet tartották szem előtt, nem azt mondom, hogy rabszolgák voltunk, de egy bokszoló azért nem úgy működik, mint egy számítógép, hogy csak bekapcsolod, amikor szükség van rá, és mindig ugyanúgy teljesít."

Forrás: AFP
Balzsay Károly

Tágul az Universum

Míg legjobbjait képtelen volt a helyén kezelni, az Universum óriási költségekbe verte magát azzal, hogy egy időben nyakló nélkül szerződtette le az ökölvívókat. Balzsay elmesélte: amikor odakerült a klubhoz, még csak huszonöten voltak, egy évvel később viszont már kétszer annyian. Az edzőpartnerekkel együtt akár százan is összegyűltek az edzőteremben, a bokszolóknak állandóan sakkozniuk kellett, hogy éppen ki mit csináljon, mert alig fértek el egymás mellett. A mennyiség azonban nem csapott át minőségbe, és amikor beütött a válság, az Universum elkezdett tucatszám megszabadulni az alkalmazottaitól.

A kommunikáció ekkor sem volt éppen mindig egyenes, a Bedák testvéreknek például el kellett menniük Hamburgba, hogy megtudják, ki vannak rúgva, telefonon ezt senki nem volt hajlandó közölni velük. A leépítés olyan drasztikus volt, hogy 2011-re aztán már csak nyolcan maradtak a keretben, köztük Balzsay Károly, aki most szintén perli a klubot az elmaradt járandóságáért.

Miután az Universum egyre karcsúbb programokkal tudott előrukkolni, a ZDF-es szerződés után nem sikerült újat kötnie, pedig időközben több tévétársaságnak is lejártak a régebbi megállapodásai. A közszolgálati tévé a Sauerlandot, az RTL Klicskóékat, a Sat1 egy kisebb magdeburgi promóciót, illetve Sturm meccseit választotta, a pár éve még vezető pozícióban lévő Universumnak pedig senki sem osztott lapot.

A botrányairól is elhíresült bokszpromóter, Ahmet Öner így foglalta össze Klaus-Peter Kohl vezetői munkásságát, amellyel szerinte nemcsak az Universumot, de az egész német bokszot tönkretette: "bármely más promóter a világon megnyalta volna az összes ujját, ha olyan szerződése lett volna, mint neki a ZDF-fel. Óriási gondatlanság volt, de a másik oldalt nézve, lehet, hogy Kohl csak Napóleont játszott, aki pontosan megtervezte, hogy felégetett földet hagy maga után, amelyen nem tudnak majd építkezni az utódai. Az Universum a ZDF-es szerződésig mindent jól csinált, utána azonban jelentéktelen címekért gyenge bokszolókat küldött szorítóba még gyengébb ellenfelekkel, bevásárolt egy csomó kelet-európait, akire Németországban senki nem volt kíváncsi. Erőltették a női bokszot, közben alig adtak el jegyeket, mert nagystílűen szinte mindet elajándékozták, hogy a tévében mégse az üres lelátók előtt kelljen bokszolniuk. Ez mind-mind közrejátszik abban, hogy jelenleg Németországban nem lehet nyereséges gálát rendezni. A szurkolók nem akarnak jegyet venni, és a tévében sem bíznak, mert évek óta tudatosan félrevezetik őket."

A német kártya sem jött be

Öner szavaiban sok igazság lehet, azt azonban nem mondhatjuk, hogy az Universum ne próbálta volna minden eszközzel előtérbe tolni a német bokszolókat. A legtöbb esetben azonban ezek a törekvések is fordítva sültek el. 2006-ban még összeengedték Thomas Ulrichot Erdei Zsolttal, aki leiskolázta német klubtársát, így a következő félnehézsúlyú reménységükkel, Jürgen Brähmerrel ezt már nem merték megtenni, ehelyett inkább a kezére játszották Erdei vb-övét.

Miután 2009-ben Erdeinek már majdnem egy éve nem kötöttek le mérkőzést, a magyar bokszoló kénytelen volt elvállalni egy meccset egy súlycsoporttal feljebb, a nála tíz kilóval nehezebb Giacobbe Fragomeni ellen. Erdeinek ehhez le kellett mondani a félnehézsúlyú címéről, amelyet Brähmer így meccs nélkül kapott meg. Erdei győzött Fragomeni ellen, így kétszeres világbajnok lett, de nyilvánvaló volt, hogy abban a súlycsoportban nem vállal több mérkőzést, így végül vb-cím nélkül maradt. Az Universum pedig végre német bajnokot ünnepelhetett, de az öröm nem tartott sokáig. Brähmert előbb elítélték súlyos testi sértéséért, később pedig sérülésre hivatkozva sorra mondta le a címvédéseit, így végül a WBO megfosztotta a címétől, amelyet ugyanúgy harc nélkül veszített el, mint ahogy megszerezte.

Forrás: AFP/Danny Gohlke
Nem sokáig örülhettek a német bajnoknak

Az Universum akkor sem habozott, amikor éppen Balzsayt kellett feláldozni egy hazai bunyós javára. Miután Balzsay Budapesten elszenvedte első vereségét, a lelkileg is összetört magyar bunyós mindössze hét hetet kapott a visszatérőmeccsére, nem is sikerült formába lendülnie, Eduard Gutknecht pontozással győzött ellene. Később aztán Brähmerhez hasonlóan Gutknecht is átment a Sauerland-istállóhoz.


Aki másra használta az Universumot


Az Universum még Kohl irányítása alatt eléggé kivérzett, a koporsójába azonban a 2011 nyarán érkezett utódja, Waldemar Kluch verte be a szögeket. "Kluch többek között játéktermeket üzemeltetett, és régóta üzleti kapcsolatban volt Kohllal, és mivel különféle harcművészetekben ő is szervezett kisebb gálákat, felvetődött, hogy átveszi és megmenti a klubot. Jó ötletnek tűnt, de aztán egészen másra használta az Universumot, mint gondoltuk" - mondja Balzsay, aki a viszontagságok ellenére Kohl idejében mindig megkapta a meccsek után neki járó pénzt, az áprilisi meccse után viszont már hiába várt a jussára.



A csődeljárást is a német bunyós kezdeményezte, Balzsay szerint így több esélyük van rá, hogy valamit megkapnak a pénzükből, de egyáltalán nem optimista. "Az Universumnak van egy sportkomplexuma, amely egy hatalmas, hangárszerű építményből és az irodákból áll, állítólag körülbelül másfél millió eurót ér. Németországban gyorsabban lezavarják az ilyen eljárásokat, de nyilván először a köztartozásokat kell kiegyenlíteni, utána állhatnak be a sorba az alkalmazottak, ki tudja, mennyi marad a pénzből addigra?"

Balzsay bokszolóként is patthelyzetbe került, hiszen az Universumhoz még egy évig szerződés köti, így addig nem indulhat el másfelé, amíg ezt semmisnek nem nyilvánítják. Balzsay meccs nélkül vesztette el a WBA világbajnoki címét, mivel sérülés miatt nem tudta megvédeni. Ha azonban jelentkezik a szervezetnél, hogy készen áll a visszatérésre, akkor automatikusan kötelező kihívó státuszba kerül, erről azonban szerinte elgondolkodni is csak akkor érdemes, ha lezárul a csődeljárás, hiszen az universumos szál elvágásán túl még megfelelő képviseletre is szüksége lenne a tárgyalásokhoz.

"A tulajdonos most is megkeres ajánlatokkal, amelyek vagy nem igazak, vagy biztosan nem úgy vannak, ahogy ő előadja. Az állítja például, hogy januárban bokszolhatnék egy HBO-s gálán, nagyon jó pénzért, egy nagyon jó nevű ellenféllel, ami már csak az idő rövidsége miatt is irreális. Nem tudom, hogyan képzeli, hogy én még valaha fogok neki bokszolni, főleg úgy, hogy rajta keresztül menjen a meccspénz, vagy hogy egyáltalán bárki komolyan fogja őt még venni azok után, amiket megengedett magának. Németországban nincsenek hozzászokva az ilyesmihez, mindenkit megdöbbent azon, ami az Universummal történt" - mondja Balzsay.

Egymásra mutogatnak az egykori üzlettársak

Kluch azt állítja, hogy az elmúlt időszakban húsz furcsa számla érkezett az Universumhoz, amelyek értéke összesen 1,5 millió euróra rúg, bemutatott például egy berlini ügyvédi iroda által kiállított 416 500 eurós tételt, amely a 2007 és 2009 közötti jogi képviseletért járna a cégnek, ő pedig akkor még nem volt az Universumnál. Kohl szerint ugyanakkor Kluch még az 1,5 millió eurós vételár nyolcvan százalékával tartozik neki.