Vágólapra másolva!
Egy hétköznapi, unalmas eseménynek indult a Bokszvilágtanács (WBC) váltósúlyú világbajnoki döntőjének, a hétvégi Floyd Mayweather Jr. és Robert Guerrero közötti összecsapásnak az utolsó sajtótájékoztatója, ám a kihívó edző-édesapja, Ruben Guerrero alaposan odamondogatott Mayweathernek.

A hétvégi, váltósúlyú WBC-döntő két résztvevője, Floyd Mayweather Jr. (43 győzelem) és Robert Guerrero (31-1-1) megtartotta utolsó sajtótájékoztatóját, ám a visszafogott feleket túlharsogta a kihívó edző-édesapja, Ruben Guerrero aki botrányos szavakat használt az ellenféllel kapcsolatban.

"Nem csak a levegőbe dumálok, bassza meg. Valóra is váltom, amit mondok, akármikor, akárhol, hétvégén pedig szétcsapjuk ennek a nőverőnek a fejét, aki a saját feleségét csapkodta meg, a gyerekei előtt. Bírjátok ezt a hülyegyereket? Elkenjük a száját az asszonyverőnek. Majd meglátjuk, hogy fog neki ízleni, ha egy férfi áll vele szemben, nem egy nő. Szét fogjuk csapni a fejedet!" - idézte a Profiboksz.hu az őrjöngő Ruben Guerrerót.

Mayweather 2010 szeptemberében alaposan helybenhagyta exbarátnőjét, akit ráadásul két gyermekük szeme láttára vert meg, ezért a bíróság 90 napos börtönbüntetésre ítélte, amiből jó magaviselet miatt egy hónapot elengedtek. A bokszoló 2012. június elsején vonult börtönbe és augusztus 3-án szabadult.

"Guerrero nyilván valamit nagyon jól tud, hogy eljutott idáig, jelenleg egyike a legjobbaknak. Ez a sportág erről szól, mindig a legjobbakkal meccselni, hogy egy napon bekerüljünk a Hírességek Csarnokába" - mondta Floyd Mayweather Jr.

Robert Guerrero azt mondta, készen áll a meccsre és arra, hogy meghódítsa Mayweather vadászterületét. "A rekordok azért vannak, hogy megdöntsék őket, nos, május 4-én Mayweather mérlege is csorbát fog szenvedni. Meglesz az első veresége. És higgyék el, amit mondok, hiszen felkészültem erre, már alig várom! Nagyon keményen dolgoztam, hogy elérjek idáig, és készpénzre fogom váltani az esélyemet."