

Hiba lenne csodát várni az F1-es tervezőzseni érkezésétől?
A McLaren korábbi szakembere szerint egy fecske nem csinál nyarat.
A McLaren korábbi szakembere szerint egy fecske nem csinál nyarat.
Sorozatban negyedszer lett világbajnok a Red Bull csapatával.
A spanyol pilóta akár 2026 után is maradhat az Aston Martinnál.
Nem is akármilyen módon.
A háromszoros világbajnok Forma-1-es pilóta nem zárja ki a távozás lehetőségét.
Hamiltont nem kaphatta meg, de az Alonsóval való közös munka is régi vágya volt.
A brit sajtót is éles kritikával illette.
A tervezőlegenda szerint volt, hogy a spanyol pilóta közel volt a Red Bullhoz.
Kijelentette, hogy világbajnok autót szeretne tervezni új csapatának Max Verstappen sikereinek kulcsembere.
A legendás Adrian Newey tervezte a több mint másfél milliárd forintba kerülő autót.
A Red Bull tanácsadója azonban bizakodó, hogy a gyenge időmérő ellenére jól fognak teljesíteni Monzában.
Az Alpine olasz elnöki tanácsadója ezúttal Adrian Newey-ról próbált tréfásat mondani.
Már azt is tudni, mikor jelentik be hivatalosan.
A 65 éves mérnökzseni elmondta, mi az, ami mindig is motiválta.
Mindez azok után, hogy már mindenki elkönyvelte, hogy melyik csapathoz kerül.
A legendás mérnök által tervezett sportautóból összesen 50 darabot gyártanak.
Sajtóhírek szerint már aláírta a szerződését a Red Bull Forma-1-es csapatától távozó brit mérnök.
James Allison szerint komoly érdeklődés lesz a brit mérnökzseni iránt.
A sztártervező néhány hete jelentette be, hogy távozik a Red Bulltól.
Egyelőre nem biztos benne, hogy akar még dolgozni az új szabályokkal.