50 éves Egerszegi Krisztina
A legendás úszó három egymást követő ötkarikás játékon győzött ugyanabban a számban.
A legendás úszó három egymást követő ötkarikás játékon győzött ugyanabban a számban.
A hirtelen jött népszerűségről és Hosszú Katinka gratulációjáról is beszélt az új sportcsillag.
Egerszegi Krisztina szerint minden gyerek esélyt kaphat, hogy megtanuljon úszni.
Egerszegi Krisztina korábbi edzőtársa elképesztő kegyetlenségekről számolt be.
Az ötszörös olimpiai bajnok visszavonulása óta kerüli a nyilvánosságot, a következő hónapokban azonban több helyszínen is feltűnik majd. Elmondta, miért.
Szepesi, Novotny, Vass, Radnóti, Molnár, Deák-Horváth, Török. 1992 után ez a csapat soha többet nem ment olimpiára.
Minden idők legváratlanabb magyar olimpiai győzelme egy rádióközvetítést is híressé tett. Török László írása.
A rádiós Török László szerelmei: úszás, vízilabda, jégkorong. Két sportágban is a Hírességek Csarnokának tagja. Interjú.
Szabó Bence megkeserítette az olaszok életét, Egerszegi Krisztina a négyszáz vegyesre legbüszkébb.
1973-ban mindjárt belekezdtünk, és azóta csak ritkán lassítunk.
Egerszegi 14 évesen nyert olimpiát, Carla Marangoni 1928-ban, 12 évesen ezüstöt. De volt nála jóval fiatalabb dobogós is
Keleti Ágnes 30 fölött, Papp László elsőként háromszor, a kardozók évtizedekig győztek. Nagy magyar olimpiai sorozatok.
Hosszú Katinka és Puskás örökösei után újabb legendás sportoló nem kért a Túró Rudiból.
Olyat kapott szerdán, amit nem érdemelt meg, mondta egykori tanítványa.
Harmadik lett, nem tudta megvédeni a vb-címét a mellúszás királya. Hosszú Katinka és Cseh László a legjobb idővel döntős.
A jelenlegi egyetlen magyar világcsúcstartó olyan rekordot döntött meg, amely hat évig elérhetetlennek tűnt. Ebből a mezőnyből nem látszik, ki lehetne az ellenfele.
Egerszegi Krisztinát még azok is szeretik, akik akár haragudhatnának is rá, és olyan klasszisok tartják példaképnek, akikkel soha nem találkozott.