

„Ez nem demokrácia” – nagy botrány robbant ki az F1-es Amerikai Nagydíj előtt
Egyelőre kérdéses, hogyan reagál majd a történtekre az FIA.


Egyelőre kérdéses, hogyan reagál majd a történtekre az FIA.


A jelöltek egyike szerint a kölni és a budapesti Bajnokok Ligája négyes döntők jelentik a sportág csúcsát.


Carlos Sainz apja lehet a Nemzetközi Automobil Szövetség új elnöke.


A dolgát megnehezítheti, hogy a jelenlegi első ember is ott lesz az indulók között.


Szinte teljesen egyhangúan választották újra a sportvezetőt.


A furcsa procedúra végén sikerült egy rasszista klubvezetőt az elnöki székbe ültetni.


A hét súlycsoportban világbajnoki címet szerző Manny Pacquiao elvesztette a Fülöp-szigeteki választásokat, de alapítványán keresztül tovább küzd a szegénység ellen.


Péntektől kezdhetik meg a hivatalos kampányukat, amely a jövő vasárnapi választásig tart.
Miután Cseh Ottó visszalépett, Varga Tamás, vagy Pető Tibor töltheti be a tisztséget.


A MÚSZ közgyűlése elsöprő többséggel választotta meg az új vezetőt.


Egy felmérés szerint több szavazatot kapna, mint bármelyik politikus.


A lemondott sportvezető ezt maga erősítette meg.


Sok amerikai elnök komoly sportkarrier után került a Fehér Házba.


Folytatja a küzdelmet vélt igazáért a lemondatott francia elnökjelölt.



A második kör döntött az elnökválasztáson, a svájci 115-88-ra győzte le Salman sejket.


Érvényben marad a felfüggesztés, de Platini egészen a CAS-ig viszi az ügyet.


A bahreini sejk is hivatalos jelölt, a FIFPro szava nem sokat számított.