

Alonso esett-kelt, majd ismét saját magát ostorozta visszatérése második futama után
A kétszeres világbajnok Imolában jócskán elmaradt a tőle megszokott szinttől.


A kétszeres világbajnok Imolában jócskán elmaradt a tőle megszokott szinttől.


Imolában úgy érezték, hogy megnehezítheti Hamilton dolgát, végül azonban majdnem kört kapott tőle.


A McLaren felszólította, hogy engedje el Norrist, de ő erőt merítene csapattársa sikeréből.


Az Aston Martin pilótája és az Alfa Romeo főmérnöke is kifogásolta az FIA imolai munkáját.


Elsősorban az imolai baleset utáni nyilatkozatait bánta meg.


A hétszeres világbajnok hátramenetben jött vissza a bukótérből az imolai futamon, de nem is vizsgálták az esetet.


A baleset felvételeinek áttanulmányozása után kicsit visszavett, de alapvetően nem változott a véleménye.


Lando Norris a Ferrari-pilóta helyében megelőzte volna a keresztbe álló Red Bullt.


Az imolai balesetben az autók mellett a brit pilóta pályafutása is megtörhet, ha nem vigyáz.


Úgy véli, nem védekezett máshogy, de más elől sem állt volna félre.


A címvédőnek bosszantó hétvégéje volt Imolában, de így is vezetik mindkét pontversenyt.


Strollt egy előzés, Räikkönent pedig egy félreértés miatt meszelték el a felügyelők.


Horner nem neheztel Pérezre a hibák miatt, Verstappen szerint nem taroltak Imolában.


Charles Leclerc egyik szeme sír, a másik nevet, miközben Sainz tesztelt.


A Williams versenyzője dühös a finnre kettejük ütközése miatt, Bottas szerint egyértelműen Russell a hibás.


Verstappent a kerékcsere nyugtalanította, Norris szerint önerőből ért el dobogós helyet.


Képgalériánk az idei Forma-1-es szezon második versenyéről, Imolából.


Bottas és Russell ijesztő balesetet úszott meg, jó napja volt a McLarennek és a Ferrarinak.


Az orosz pilóta ezúttal sem hibázott, mindkét versenyző a körülmények áldozatává vált.


Nem a szavak embere, de régóta mellette álló edzőjét köszöntötte a jubileum alkalmából.