

Borbély Balázs csapatépítő programja meglepetést okozott a Fradinál
A Ferencváros június 23. és július 3. között az ausztriai Fieberbrunnban edzőtáborozott.


A Ferencváros június 23. és július 3. között az ausztriai Fieberbrunnban edzőtáborozott.


Cebrail Makreckis elhagyja a Ferencvárost.


A zöld-fehérek 21 éves középpályás továbbra is a Ferencvárosnál marad.


Mutatjuk a fájó részleteket!


Meghosszabbította a szerződését a rutinos hátvéd.


A kényszerkapusnak még védenie is kellett.


A Ferencváros vezetőedzője szerint taktikailag mindent tökéletesen megvalósítottak a Braga ellen.


Robbie Keane csapata hősiesen küzdött és megérdemelten nyert az előzetesen esélyesebbnek tartott portugál csapat ellen.


Bátran kezdett a Ferencváros, amely teljesen megérdemelten szerzett vezetést az első félidőben.


A Ferencváros ír edzője két helyen változtatott.


Már az első negyed után kilátástalan helyzetbe került Nyéki Balázs csapata.


A magyar bajnok törpeként tehet csodát az óriások között.


Hajnal Tamás sportigazgató Ötvös Bence sérüléséről és az Európa-liga nyolcaddöntő esélyeiről is beszélt.


Robbie Keane az El-kieséses szakaszában már az új igazolásokra is számíthat.


A magyar válogatott focista hazalátogatott és nem is érkezett üres kézzel.


Egyelőre kölcsönbe érkezett, de opcióval is rendelkezik a 23 éves futballista játékjogának későbbi megvásárlására a magyar klub.


A külgazdasági és külügyminiszter sok sikert kívánt a Fradinak a sorsdöntő meccs előtt.


Gurisatti Gréta már a magyar válogatottal készül a jövő héten kezdődő funchali Európa-bajnokságra.


Az FTC elnöke szerint csak egy baj volt a bravúros pontszerzéssel.


A zöld-fehérek megtalálták Varga Barnabás utódját?