Szalai Attila: Azt szeretnék, ha vezéregyéniséggé válnék
A magyar válogatott focista a nyári klubváltásáról és a céljairól is beszélt.
A magyar válogatott focista a nyári klubváltásáról és a céljairól is beszélt.
A magyar válogatott védő nagyon jól érzi magát új csapatában.
Sajtóhírek szerint a német csapat rekordáron szerződteti a magyar válogatott focistát.
A nagy múltú klub a tabella utolsó helyén áll.
Csapata sok erőt kívánt a kezelésekre járó játékosának.
A német bajnoki címvédő már az első félidőben eldöntötte a meccset a Hoffenheim otthonában.
A korábbi magyar válogatott csatárt nagy örömmel fogadták az edzésen.
Edin Terzic együttese vezeti a Bundesligát.
A magyar válogatott támadó a negyedik gólját szerezte a Bundesliga mostani idényében.
Két magyar futballista is pályára lépett a Bundesliga szombat délutáni mérkőzésein.
Nehéz lesz túlszárnyalni, amit Szalai Ádám elért a világ egyik legjobb bajnokságában.
Sebastian Hoeness korábban a harmadosztályban lett bajnok a Bayern München második számú csapatával, és az idei szezonban a kék-fehérek edzőjeként eddig remek eredményeket ért el a Bundesligában is.
Szalai Ádám nélkül kínos vereséget szenvedett a Mainz.
A VfL Bochum támadója a 64. percben csereként lépett pályára, majd két perccel később talált a Hoffenheim kapujába.
Már az első félidőben kialakult a végeredmény.
A német csapat bejelentése szerint negatív PCR-teszt már nem lesz elég a stadionba történő belépéshez.
A Hoffenheim a 90. percben egyenlített, ez is kevés volt a pontszerzéshez.
Hoffenheimben Lőw Zsolt, Lipcsében Gulácsi Péter és Kalmár Zsolt tett sokat azért, hogy a korábban sehol sem jegyzett együttesek meghatározó szerephez jussanak Németországban.
Gól 25 másodperc után, a magyar válogatott támadó a kispadról nézte végig az összecsapást.
A Borussia Dortmund érdekes körülmények között mentette meg az egyik pontot.