

A 97. percben jött a dráma a Kispest–Vasas mérkőzésen
Az angyalföldi csapat egy tizenegyest is kihagyott a találkozón.


Az angyalföldi csapat egy tizenegyest is kihagyott a találkozón.


A Paks trénere szokás szerint nem fogta vissza magát.


A kispestiek harmadszor is döntetlent játszottak az NB I-ben.


A 96. percben úszott el a győzelem.


Az MTK sorozatban hatodszor játszott döntetlent idegenben.


Az Aranycsapatot és a Vidi UEFA-ezüstös csapatát is ünnepelték.



Élvonalbeli csapatoknak is fizetniük kell.


Tömegjelenettel zárult a Honvéd-Kecskemét.


Zárkózott a listavezetőre a Vasas.


Most már nemcsak az NB I-ben, de a másodosztályban is a játékvezetők kerültek főszerepbe.


Amikor csak tehette legjobb barátjával, a szomszédban lakó Puskás Ferenccel rúgták a grundon a rongylabdát.


A Honvéd több korábbi legendás sportolója is helyet kapott az elnökségben.


Kiderült, miért annyira érzékeny a kritikákra a szövetségi kapitány.


A Honvéd elnöke Shane Tusup és Jackl Vivien rejtélyes ügyében is elmondta a valóságot.


Azóta kiderült, mennyire súlyos a vízilabdázó sérülése.


Hamar István életében a foci és a Honvéd is fontos szerepet kap.


Vasárnap a hatalmas esőzések miatt félbeszakadt a Kecskemét és a Honvéd NB II-es mérkőzése.


A korábbi magyar válogatott Holman Dávid sem marad Kispesten.


Két nagy múltú klub nyom nélkül tűnik el a másodosztályból.