Fradi-Honvéd a Magyar Kupa nyolcaddöntőjében
A két legerősebb állva maradt csapatot összesorsolták.
A két legerősebb állva maradt csapatot összesorsolták.
A harmadik helyre jöttek fel a kispestiek.
Davide Lanzafaméért háromszor annyit fizetett Hemingway, mint szeretett volna.
A Fradi-edző szerint mindegy volt, milyen játékkal, de nyerniük kellett.
A bajnoki címvédő második győzelmével a tabella élére állt.
A miniszterelnök szerint korrekt, becsületes küzdelemben kell eldőlnie a kiesésnek.
Bobál Gergelyt egyelőre egy évre kölcsönvette a Német Kupa-győztes Wolfsburg.
A Paks három, a Honvéd négy bajnoki óta nyeretlen, nem meglepetés a 0-0.
A kispestiek a Ligakupa nyolcaddöntőjében 3-2-re nyertek a Diósgyőr vendégeként.
Miriuta a gyenge fomában levő Hondvéd otthonában nyert először az NBI-ben.
Szűkszavú volt, de az kiderült, nem volt esélye, hogy a Honvédhoz igazoljon Alex.
Ekkora világsztár még sohasem tette be a lábát a magyar futballközegbe. Az Öreg Hölgy lovagja, a szabadrúgások királya, az anyagias kiskirály és a habfehér palástú klubikon költözhetne egy személyben a Bozsik-stadionba.
Saját stadionjának újjáépítése miatt két évig játssza a ott a hazai meccseit.
Az írás szerint a Honvéd politikai torzszülött klub. Továbbgyűrűzik a molinóbotrány.
Levetették a Honvéd-tábor drapiját a felcsúti vezetők