

„Tojok rá nagy ívben” – mondta az NB I-es edző az újpesti hetes után
A Nyíregyháza edzője a jövőjéről is szót ejtett.


A Nyíregyháza edzője a jövőjéről is szót ejtett.


A lila-fehérek legutóbb két éve futballoztak ennyire parádésan hazai környezetben.


Nagy lépést tett a Nyíregyháza a bennmaradásért.


Egy 11-es döntött a Győr-Nyíregyháza rangadón.


Bódog Tamás vezetésével továbbra is szárnyal a Nyíregyháza az NB I-ben.


A Nyíregyháza elleni keleti rangadó kemény küzdelmet hozott.


Bódog Tamás csapata öt mérkőzés óta veretlen az NB I-ben.


Bódog Tamás csapata még veretlen az NB I tavaszi szezonjában.


A korábbi utánpótlás-válogatott védő szeretne dobogón végezni az új csapatával.


Ehhez csak az országot kellett átszelniük a piros-kékeknek.


Brutális belépő árnyékolta be a Dárdai Pál és Szélesi Zoltán első újpesti meccsét.


Minden idők egyik leggyorsabb klubváltásának lehettünk tanúi.


Bognár György együttese győzelemmel zárta az évet.


Egyetlen gól döntötte el a Nyíregyháza és az ETO meccsét.


Szombaton a csapat ellenfele az ETO lesz.


Épp az történt a Nyíregyháza ellen, amitől a Ferencváros edzője óva intette a csapatát.


Nem sok köszönet volt a Fradi elnökének szavaiban.


A Nyíregyháza egy brutális belépő miatt már a meccs elején emberhátrányba került.


A zalaiak vezető gólja után szabadultak el az indulatok Nyíregyházán.


A Paks továbbra is vezeti a bajnokságot a Fradi előtt.