

Marco Rossi elmondta, játszhat-e egyszerre Kerkez és Nagy Zsolt a törökök ellen
A válogatottba kilenc hónap kihagyás után visszatérő Szalai Attila elmondta, sosem tett le róla, hogy újra magára húzhatja a címeres mezt.
A válogatottba kilenc hónap kihagyás után visszatérő Szalai Attila elmondta, sosem tett le róla, hogy újra magára húzhatja a címeres mezt.
A belga élvonalban játszik a focista.
A magyar válogatott védő visszanyerheti régi formáját a belga csapatban.
Már a mostani hétvégén pályára léphet.
A védő a jelenlegi szezonban még nem lépett pályára.
A belga top csapatból a válogatottba is visszakerülhet a középső védő.
A 46-szoros válogatott játékos még egy meccsen sem játszott az idei szezonban.
Idén 32-en szerepeltek Marco Rossi csapatában, közülük néhányan egyre nagyobb eséllyel utoljára.
Zseniális mozdulattal lőtt a kapuba a magyar válogatott védő, de először kapott ki a Lipcse.
A szakember Sturm Graz együttesét hagyta ott a Bundesliga-csapatért.
A magyar válogatott védő hosszú idő után újra kezdő volt.
A magyar válogatott futballista eddig egyetlen percet sem játszott a szezonban, ez azonban hamarosan változhat.
Mélypontra került a magyar fociválogatott egyik legfontosabb tagja, Szalai Attila, akinek a németországi klubváltása egyelőre zsákutcának bizonyult.
Háromgólos előnyből kapott ki a szörnyű formában lévő német csapat, amelynek edzője a származása miatt neheztelhet a magyar védőre.
Szalai Attila, Fiola Attila, Lang Ádám és Lisztes Krisztián. Négy magyar focista, akik közül az első három most tűnt el a válogatott környékéről, Lisztes pedig oda sem ért még soha. Mi lesz velük?
Marco Rossi szövetségi kapitány szeptemberi kerethirdetésének egyik legnagyobb vesztese volt.
A 46-szoros magyar válogatott védő az előző szezonban alig kapott lehetőséget a Bundesligában.
Szalai Attilának nem alakult jól a németországi kalandja.
Felpezsdült az élet a nemzetközi átigazolási piacon.
A 43-szoros válogatott védő kölcsönben szerepelt a csapatnál, ahol nem nem számoltak vele.