

A Real sztárja varázsolt a vb-pótselejtezőn, kiejtette a románokat
A románok alig találkoztak a labdával az isztambuli mérkőzésen.


A románok alig találkoztak a labdával az isztambuli mérkőzésen.


Nyomozást indított a rendőrség a sevillai mérkőzés után.


Lamine Yamalék szinte biztos vb-résztvevők, a törökök elleni meccsük már csak formalitás.


Arda Güler is egyértelmű utalást tett a jövőjével kapcsolatban.


A török szurkolók után a magyarok sem hagyták szó nélkül a történteket.


A magyar válogatott csapatkapitánya a magyar-török meccsen összetűzésbe került a Real Madrid 20 éves sztárjával.


Nem először kötekedett a Liverpool klasszisával a 20 éves középpályás.


A magyar válogatott futballista szerint a küzdeni akarással nem volt probléma a törökök ellen.


Az első félórában kihagyott helyzeteket ezúttal is kíméletlenül megbosszulta a török csapat.


A Real Madrid tehetsége összeszólalkozott a magyar válogatott csapatkapitányával a Puskás Arénában.


Három-három érv pro és kontra a válogatott visszavágó előtt.


A kétgólos hátrány ledolgozása és megfordítása önmagában bravúr lenne.


Nagy a tét, de bravúrra készül a magyar válogatott.


Az olasz szakember elárulta, nem készülnek külön Szoboszlai Dominik semlegesítésére.


Három kapott góllal és eltiltásokkal várhatjuk a vasárnapi visszavágót.


Marco Rossi csapata kétgólos hátrányból várhatja a törökök elleni vasárnapi visszavágót.


A magyar szurkolókon semmi sem múlik majd.


A drukkereket rögtön az elején kaotikus fogadtatás várta.


Még a lehetséges kezdőcsapatokat is megpróbálták megjósolni.


A magyar fociválogatott története ezredik mérkőzésére készül Isztambulban. A Nemzetek Ligája elitmezőnyében maradás már nem földöntúli bravúr.