

Euró százmilliók a kukában: hiába a sztárok, a Premier League lúzercsapata 15 éve csak vergődik
A londoni együttes 2008-ban nyert utoljára valamit, azóta kínos vereségek sorát szenvedte el.


A londoni együttes 2008-ban nyert utoljára valamit, azóta kínos vereségek sorát szenvedte el.


Szenegál történelmi sikerét követően nem akarta kiengedni a kezéből a serleget a klasszis focista.


Az ötödikként rangsorolt fehérorosz játékos számára a díjátadó sem volt izgalommentes Madridban.


A magyar fociválogatott szövetségi kapitánya közelről nézhette meg az Európa-bajnoki trófeát.


Arturo Vidal szerint az olasz csapat be fogja bizonyítani, hogy képes a legmagasabb szinten játszani.


A győztes pályázó által készített trófeákat a 2020/21-es idénytől kezdve három szezonon keresztül adják majd át.


Az eladásból befolyó pénz sem lesz elegendő.


Szinte még át sem vették, de kis híján kárt tettek benne.