Vágólapra másolva!

Nem sikerült a szép búcsú: kikapott a PVSK



A PVSK-MiZo csapata szerdán, hazai pályán 12 pontos vereséget szenvedett a német BTV Wuppertal együttesétől a női kosárlabda Euroliga 12. fordulójában, az A-csoportban.

PVSK-MiZo - BTV Wuppertal (német) 79-91 (41-45)

Pécsi szempontból rosszul indult a mérkőzés, szinte valamennyi hazai kísérlet kimaradt, míg a Wuppertal elsősorban Sandra Brondello jóvoltából támadásban szinte alig hibázott. Tíz-tizenkét ponttal is vezettek a vendégek, de a PVSK mindig fel tudott jönni és szorossá tudta tenni az eredményt, ám fordítani nem tudott. Ennek ellenére a 39. percben csak 83-79 volt az eredmény a hazaiak javára, de az utolsó két percben csak a németek szereztek pontot, így a végén a magyar bajnok 12 pontos vereséget szenvedett.

Nyilatkozatok:

Rátgéber László, a PVSK-MiZo vezetőedzője: "Tudomásul kell venni, hogy a mai kosárlabdában az erő és a gyorsaság dönt. A kevés lepattanó megszerzése miatt vesztettünk. Ennek ellenére a 39. percig volt esélyünk a győzelemre."

Olaf Lange, a Wuppertal edzője: "Nyernünk kellett, hogy minél jobb pozícióból várhassuk a folytatást. Jó csapatjátékkal győztünk, és Brondello kiválóan szervezte játékunkat."

további eredmény:
Ruzomberok (szlovák) - Panathinaikosz Athén (görög) 97-61 (48-29)

MTI