Vágólapra másolva!

Győzött a Fotex<br/>

A Fotex KC Veszprém férfi kézilabdacsapata nyerte a Magyar Kupát, miután a vasárnapi döntőben két góllal legyőzte a Dunaferr SE együttesét a Fáy utcában. A kupagyőztes balszélsőjének, Pásztor Istvánnak bokaszalag-szakadása lassan gyógyul.

Fotex KC Veszprém - Dunaferr SE 25-23 (12-10)
Fáy utca, 2000 néző, V: Andorka, Schóber
Fotex: Szathmári - Török 2, Mezei 3, Éles 10, Gulyás 4, Zubjuk 2, Perez 2, cserék: Fazekas (kapus), Kis Á. 2, Csoknyai, Tímár.
Dunaferr: Zsembery - Bene, Gál 1, Rosta M. 3, Kertész 5, Décsi 3, Martinkevicius 10, cserék: Fekete (kapus), Tóth E. 1, Kemény.
Hétméteres: 5/5, illetve 8/7
Kiállítás: 10, illetve 10 perc

Két gyors Éles-góllal kezdődött a mérkőzés, majd a dunaújvárosiak közül Tóth Edmond hétméterest hibázott. A Fotex a 13. percben már 7-4-re vezetett, ám az addig is jól védő Zsembery újabb bravúrokat mutatott be, míg társai egy gólra megközelítették a veszprémieket. Az egyenlítés azonban sem ekkor, sem pedig a mérkőzés későbbi szakaszaiban nem sikerült a Dunaferrnek, így állandósult a Fotex 2-3 gólos vezetése, sőt a 20. percben már négy gól volt a különbség (20-16). A szünetig javított a Dunaferr, a félidő kétgólos veszprémi előnnyel ért véget.

A második játékrész az elsőhöz hasonlóan kezdődött, ekkor Gulyás szerzett két gólt, így újra négy góllal vezetett a bajnokcsapat. A folytatásban feljavult a Dunaferr, küzdött, akart a bajnoki ezüstérmes, ám fordítania már nem sikerült. A Fotex rutinosan kihasználta a kínálkozó lehetőségeit, így a mérkőzés végéig megtartva kétgólos előnyét a bajnoki cím mellé megnyerte a Magyar Kupát is.

Kiss Szilárd, a Fotex KC Veszprém vezetőedzője: - Küzdelmes mérkőzésen két fáradt csapat játszott egymással. Úgy érzem megérdemelten nyertünk, mivel végig vezettünk.

Rapatyi Tamás, a Dunaferr edzője: - Kiváló csapat ellen játszottunk, így egy-két megingás elég volt a vereséghez.

Hétfőn veszik le a gipszet Pásztor Istvánnak, a Fotex KC Veszprém és a magyar férfikézilabda válogatott balszélsőjének bal lábáról. Pásztor a Tatabánya elleni tavaszi bajnoki mérkőzésen szenvedett külső bokaszalag-szakadást, így többhetes pihenőre kényszerült.

- Hétfőn megvizsgálnak az orvosok, akkor derül ki, hogy mikor kezdhetem az edzéseket. A teljes gyógyulás időbe telik, így még nem tudom, mikor játszhatok újra - nyilatkozta vasárnap a sérült játékos. - Bár biztosat nem tudok mondani, de a júniusi egyiptomi világbajnoki szereplésemnek nem adok sok esélyt. A felkészülésben részt veszek, de csak akkor térek vissza a pályára, ha teljesen egészséges és terhelhető lesz a lábam.

(MTI)