Vágólapra másolva!

Vízilabda: rájátszás a Dreher támogatásával<br/>

A Magyar Vízilabda Szövetség és a Dreher Sörgyárak Rt. 2000. december 31-ig meghosszabbította szerződését, így a következő bajnokságnak is a cég lesz a névadója.

Martin György, a szövetség elnöke elmondta, hogy a korábbi főtámogatók és az állami sportvezetés is a vízilabda mellett áll, ezért nincs veszélyben a jövő, különösen a sulipóló-bajnokságot is magában foglaló ötéves fejlesztési koncepció jóvoltából.

Az eseményen szó esett a szombaton rajtoló rájátszásról is. A nyitónapon az FTC-Vitalin az alapszakasz első helyezettjeként a Vasas-Plakettel (4.) csap össze (Komjádi uszoda, 19.30), míg a BVSC-Brendon (2.) a Honvéd-Spartacussal (3.) mérkőzik (Szőnyi út, 18). A továbbjutáshoz nyolc pontot kell elérni, így mivel az alapszakaszbeli eredmények is számítanak, a ferencvárosiak máris 3-1-re, a vasutasok pedig 4-0-ra vezetnek.

A találkozókat - akárcsak a június 7-től három nyert mérkőzésig tartandó fináléban - "döntésig" kell játszani, egyenlő állásnál 2x3 perces hosszabbítás, majd szükség esetén az aranygól következik.

Az érintett együttesek közül az FTC nem képviseltette magát, a többiek viszont vállalkoztak esélylatolgatásra.

Ambrus Tamás (BVSC, másodedző): - Úgy érezzük, van erőnk ahhoz, hogy a rájátszás 12 évvel ezelőtti bevezetése óta először, egymás után negyedszer megnyerjük a bajnokságot.

Kovács István (Honvéd-Spartacus, vezetőedző): - Eredetileg a négy közé jutás volt a cél, és bár velünk nemigen számoltak, mégis továbbküzdhetünk. Négy pont a hátrányunk a címvédővel szemben, de semmiképpen sem szeretnénk két mérkőzéssel kiesni.

Faragó Tamás (Vasas, vezetőedző): - Sikernek tartjuk az elődöntőbe jutást, különösen azzal a fiatal gárdával, amely a csapatnál maradt a nagy elvándorlások után.

(MTI)