Vágólapra másolva!

Unicum Kupa: négy meccsen hatvan gólt lőttek a mieink<br/>

Folytatta remek szereplését a magyar válogatott, amely a 4. fordulóban az addig szintén veretlen Egyesült Államokkal találkozott, és újabb fölényes győzelmet aratott (17-5). Kemény Dénes együttesének a vasárnapi zárónapon Spanyolország ellen már egy döntetlen is elég az Unicum Kupa megnyeréséhez.

A negyedik forduló mérkőzéseivel folytatódott szombaton a margitszigeti Hajós Alfréd uszodában az Unicum Kupa nemzetközi férfi vízilabdatorna. A nap első mérkőzésén Ausztrália alacsony színvonalú, sok hibával tarkított találkozón nagy küzdelemben 5-2-re nyert a továbbra is pont nélkül álló Németország ellen.

A második mérkőzésen Szlovákia az első negyedben remekül tartotta magát a sokkal esélyesebb spanyol csapat ellen. A találkozó sorsa a második negyedben dőlt el, amikor a spanyolok három találatára a szlovákok eggyel sem tudtak válaszolni. A különbség a befejező játékrészben vált jelentőssé (a végeredmény 15-7), a vesztes fél pedig továbbra is pont nélkül áll.

A lényeg ezután következett: Magyarország-Egyesült Államok 17-5. A Kemény-csapat ezzel négy találkozón (-Németország 15-4, -Szlovákia 16-2, -Ausztrália 12-6) 60 gólt lőtt, és mindössze 17-et kapott. A nagyszerű formában lévő magyar válogatott pontelőnnyel vezet a tabellán, és az utolsó meccsen egy döntetlennel bebiztosíthatja győzelmét. Ám valószínűleg nem arra fognak játszani...

Magyarország-Egyesült Államok 17-5 (3-0, 5-0, 5-3, 4-2)
Hajós Alfréd uszoda, 3000 néző
Magyarország: Kósz - Kiss G., Benedek 5, Kásás 3, Steinmetz B., Molnár 1, Fodor 1 csere: Tóth F. 1, Märcz 1, Varga Zs. 2, Vári 1, Vincze 1, Biros 1
Egyesült Államok: Hackett - Humbert 2, Wigo, Arroyo 2, Kredell, Azevedo 1, Oeding csere: Kern, Flynn, Albright, Pope, Beaubien, Bailey

Mindkét csapat idegesen kezdett: öt és fél percet kellett várni az első gólra, amelyet Benedek távoli lövésével a magyar csapat szerzett meg. Negyven másodperccel később már két góllal vezettek a vendéglátók, Kásás a felső kapufa segítségével talált a hálóba. Már csak 20 másodperc volt hátra az első negyedből, amikor egy megúszást követően Benedek növelte háromra az előnyt.

A második játékrész első gólja ismét Benedek nevéhez fűződött, a magyar játékos, miután senki sem zavarta, 8 méterről lőtt a jobb felső sarokba. A magyarok védekezése ezen a találkozón is kiváló volt, az amerikaiak az első két negyedben csak háromszor kerültek lövőhelyzetbe, de Kósz mindig a helyén volt.

A harmadik hét percet Arroyo és Azevedo góljai vezették be. Ebben az időszakban a magyarok már inkább a szépséget helyezték előtérbe az eredményesség helyett. Varga Zsolt a víz alól bombázott a léc alá, Tóth Franknak azonban nem sikerült a vízről kapuba pöccinteni a labdát. A különbség ennek ellenére tovább nőtt, mert a kedvüket vesztő amerikai védők között Vincze és Benedek is eredményesnek bizonyult.

A befejező negyed már nem sokat befolyásolt az összecsapás kimenetelén, a játékrész 4-2-es magyar sikert hozott, így az amúgy is fölényes győzelem végül tizenkét gólos lett.

(MTI)