Vágólapra másolva!

Fotex Veszprém: megint a Barcelona<br/>

Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) bécsi központjában került sor kedden a Bajnokok Ligája csoportjainak, illetve a többi kontinentális kupaküzdelem párosításának sorsolására. A 8 magyar csapat helyzete felemás, részben nehéz, részben könnyebb ellenfeleket kaptak.

A katalán FC Barcelona, a jugoszláv Partizan Beograd és az orosz Kausztyik Volgograd lesz a Fotex KC Veszprém csoportellenfele a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában.

- Alaposan belehúztunk - nyilatkozta Hunyadfalvy Ákos, a Fotex KC Veszprém elnöke. - Ettől függetlenül a célunk változatlan: szeretnénk a legjobb négy közé kerülni, méghozzá úgy, hogy lehetőleg minden ellenfelünket legyőzzük. Együttesünk a nyáron megerősödött, majd most kiderül, mire leszünk képesek.

- Rendkívül fontos lesz, hogy az első mérkőzésen Belgrádban sikerül-e nyernünk, hiszen ezzel megmaradnának továbbjutási reményeink - mondta Hajnal Csaba ügyvezető elnök. - Szerencsés lett volna szakmai és gazdasági szempontból is, ha elkerüljük a Volgográdot. Nagyon bízom abban, hogy edzőink és játékosaink jól felkészülnek a sorozatra, és nem ér bennünket majd olyan meglepetés, mint tavaly a csoportküzdelmek során, amikor összes idegenbeli mérkőzésünket elvesztettük.

- Első látásra a legerősebb csoportba kerültünk - összegezte véleményét Kovács László, a veszprémiek vezetőedzője. - Úgy látszik, a címvédő Barcelonát sehogy sem tudjuk elkerülni. Az elmúlt két évben a keresztbejátszáskor játszottunk velük, most pedig a csoportban hozott össze bennünket a sors. Ráadásul ha másodikként jutnánk tovább, várhatóan a Badel Zagreb lenne a következő ellenfelünk a négy közé jutásért.

A női BL-ben a Ferencváros nehéz csoportba került, a címvédő Dunaferr SE azonban könnyen léphet tovább csoportelsőként.

- Minden tudásunkra szükségünk lesz a továbbjutáshoz. Erős ellenfeleket kaptunk, ráadásul idegenben, Metzben kezdünk. Ugyanakkor mellettünk szólhat, hogy kiemeltként az utolsó két csoportmérkőzésünket itthon játszhatjuk - mondta Németh András, a Herz-FTC vezetőedzője, amikor megtudta, hogy a francia ASPTT Metz-cel, a dán Viborggal és macedón Kometal Skopjéval kerültek össze.

A Dunaferr SE a görög Anagenniszi Artasz, a lengyel Montex Lublin és a horvát Podravka Koprivnica együttesével mérkőzik.

- Csak a továbbjutás lehet a célunk, és természetesen csoportelsők szeretnénk lenni - kommentálta röviden a sorsolás eredményét Nyakacska Zsolt, a dunaújvárosi szakosztály ügyvezetője.

A BL első csoportmérkőzéseit október 30-31-én rendezik.

A férfi KEK-ben a Dunaferr SE az osztrák PTA Wien együttesével találkozik a legjobb 8 közé jutásért. Az EHF Kupában a Pick-Szeged a norvég Viking Stavangert kapta ellenfélül.

A nőknél a KEK-ben a Győri Graboplast ETO KC a spanyol Eliana Valencia, az EHF Kupában a DVSC-Valdor a bosnyák Interinvest Mostar, a City Kupában a Cornexi-Alcoa együttese a dán Randers csapatával került össze a nyolcaddöntőben.

A férfi Bajnokok Ligája csoportjai:

A-csoport: Prosesa Ademar León (spanyol), THW Kiel (német), Montpellier (francia), Sandefjord (norvég)

B-csoport: Celje Pivovarna Lasko (szlovén), Hapoel Rishon Lecijón (izraeli), Alpi Prato (olasz), Kielce (lengyel)

C-csoport: Badel Zagreb (horvát), Suhr (svájci), Zaporozsje (ukrán), Skjern (dán)

D-csoport: FC Barcelona (spanyol), FOTEX KC VESZPRÉM, Partizan Beograd (jugoszláv), Kausztyik Volgograd (orosz)

A Fotex KC Veszprém mérkőzései:

1. forduló (október 30. vagy 31.):
Partizan Beograd-Fotex KC Veszprém

2. forduló (november 6. vagy 7.):
Fotex KC Veszprém-Kausztyik Volgograd

3. forduló (november 13. vagy 14.):
Fotex KC Veszprém-FC Barcelona

4. forduló (november 20. vagy 21.):
Kausztyik Volgograd-Fotex KC Veszprém

5. forduló (november 27. vagy 28.):
Fotex KC Veszprém-Partizan Beograd

6. forduló (december 4. vagy 5.):
FC Barcelona-Fotex KC Veszprém

Férfi Kupagyőztesek Európa Kupája, nyolcaddöntő:

DUNAFERR SE-PTA Wien (osztrák)
Drammen HK (norvég)-Prule Ljubljana (szlovén)
Cantabria Santander (spanyol)-Madeira (portugál)
Kolding (dán)-Kadetten Schaffhausen (svájci)
San Antonio (spanyol)-Steaua Bucuresti (román)
Bitola (macedón)-Generali Trieste (olasz)
Lemgo (német)-Dukla Praha (cseh)
Zeljeznicar Nis (jugoszláv)-Arkatron Minszk (fehérorosz)

Játéknapok:
1. mérkőzés: november 13. vagy 14.
2. mérkőzés: november 20. vagy 21.

Férfi EHF Kupa, nyolcaddöntő:

PICK-SZEGED - Viking Stavanger (norvég)
Aalsmeer (holland) - Flensburg-Handewitt (német)
HC Visoko (bosnyák)-Metkovic Jambo (horvát)
Dyarbakir Polis Gücü (török)-Cetinje (jugoszláv)
Braga (portugál)-Magdeburg (német)
Prevent Slovenj Gradec (szlovén)-Panelliniosz Szillogosz (görög)
Bogdanci (macedón)-Ciudad Real (spanyol)
Warszawianka (lengyel)-GOG Gudme (dán)

Játéknapok:
1. mérkőzés: november 13. vagy 14.
2. mérkőzés: november 20. vagy 21.

Férfi City Kupa, nyolcaddöntő:

Fredriksberg (dán)-Banik Karvina (cseh)
ASKI Ankara (török)-Forst Brixen (olasz)
Groswallstadt (német)-Kilkisz (görög)
Runar Sandefjord (norvég)-Rokometni Trebnje (szlovén)
Skövde (svéd)-Sintelon (jugoszláv)
Valladolid (spanyol)-Zaglebie Lubin (lengyel)
Dunkerque (francia)-Stockerau (osztrák)
Wallau-Massenheim (német) - Winterthur (svájci)

Játéknapok:
1. mérkőzés: november 13. vagy 14.
2. mérkőzés: november 20. vagy 21.

A női Bajnokok Ligája csoportjai:

A-csoport: FTC, Viborg (dán), ASPTT Metz (francia), Kometal Skopje (macedón)

B-csoport: Hypo Niederösterreich (osztrák), Krim Electa Ljubljana (szlovén), Motor Zaporozsje (ukrán), Bäkkelagets Oslo (norvég)

C-csoport: Elda Prestigio (spanyol), Buducnost Podgorica (jugoszláv), AKVA Volgograd (orosz), VfB Leipzig (német)

D-csoport: DUNAFERR SE, Anagenniszi Artasz (görög), Montex Lublin (lengyel), Podravka Koprivnica (horvát)

Az FTC és a Dunaferr SE mérkőzései:

1. forduló (október 30. vagy 31.): ASPTT Metz-FTC, Montex Lublin-Dunaferr SE

2. forduló (november 6. vagy 7.): FTC-Kometal Skopje, Dunaferr SE-Anagenniszi Artasz

3. forduló (január 29. vagy 30.): Viborg-FTC, Podravka Koprivnica-Dunaferr SE

4. forduló (február 5. vagy 6.): Kometal Skopje-FTC, Anagenniszi Artasz-Dunaferr SE

5. forduló (február 19. vagy 20.): FTC-ASPTT Metz, Dunaferr SE-Montex Lublin

6. forduló (február 26. vagy 27.): FTC-Viborg, Dunaferr SE-Podravka Koprivnica

Női Kupagyőztesek Európa Kupája, nyolcaddöntő:

Valencia (spanyol)-GYŐRI GRABOPLAST ETO
Larvik HK (norvég)-Szpartak Kijev (ukrán)
Kubany Krasznodar (orosz)-Brühl (svájci)
Nordstrand Oslo (norvég)-Stockerau (osztrák)
Otelul Galati (román)-Ioniasz (görög)
Ikast Bording (dán)-Olimpija Ljubljana (szlovén)
Kras Zagreb (horvát)-Start Elblag (lengyel)
TV Giessen Lützellinden (német)-Sporting Neerpelt (belga)

Játéknapok:
1. mérkőzés: október 30. vagy 31.
2. mérkőzés: november 6. vagy 7.

Női EHF Kupa, nyolcaddöntő:

Interinvest Mostar (bosnyák) - DVSC-VALDOR
Arnhem (holland)-Slovan Duslo Sala (szlovák)
Kaltenberg Split (horvát)-Mislata (spanyol)
Besancon (francia)-ZRK Zalec (szlovén)
Glivice (lengyel)-Silcotub Zalau (román)
Brovary (ukrán)-Borussia Dortmund (német)
Tertnes Idrettslag (norvég)-Fredrikshavn (dán)
Majkop (orosz)-Köbenhavn (dán)

Játéknapok:
1. mérkőzés: október 30. vagy 31.
2. mérkőzés: november 6. vagy 7.

Női City Kupa, nyolcaddöntő:

Randers (dán) - CORNEXI-ALCOA
Dijon (francia)-Vilnius (litván)
Rapid Bucuresti (román)-Arkatron Minszk (fehérorosz)
Byasen (norvég)-PTT Ankara (török)
Frankfurt (német)-Spono Nottwil (svájci)
Amsterdam (holland)-Zaglebie Lubin (lengyel)
Rosztov (orosz)-Osijek (horvát)
Knaz Milos (jugoszláv)-Inter Bratislava (szlovák)

Játéknapok:
1. mérkőzés: október 30. vagy 31.
2. mérkőzés: november 6. vagy 7.

(MTI)

Korábban: