Vágólapra másolva!

A Világválogatott nyerte a centenáriumi gálát<br/>

A házigazda Ferencváros 13-9-re kikapott a sikerkapitány Kemény Dénes által irányított, három magyarral megerősített Világválogatottól. A vendégek 13 klasszisa megakadályozta, hogy a 100 éves Ferencváros vízilabda-szakosztálya húsz bajnoki elsősége mellé újabb trófeát, ez esetben egy kristályvázát nyerjen el.

Steinmetz Barnabás mindkét
csapatba beférne
FTC-Thomas Jeans - Világválogatott 9-13 (3-2, 3-2, 0-4, 3-5)

FTC:
Világválogatott:

Az öt friss Európa-bajnokkal, köztük három Világ Kupa-győztessel felálló Ferencváros (melynek első bajnoki aranya még a 30-as évekből, a legutóbbi 1989-ből származik) kezdett jobban. Hamar kétgólos előnyt szereztek a hazaiak, de az első negyed végén már csak 3-2 volt a javukra.

A második játékrészt Simenc egyenlítése nyitotta, de előbb a sok évi olaszországi légióskodás után a Fradiba hazatérő Konrád lőtt gólt, majd Matajsz iratkozott fel elsőként a kétgólosok közé. 6-4-nél előbb a Világválogatottban szereplő egyik magyar sztár, Kásás felsőléces lövése pattant vissza a felezővonalig, majd a vendégek betaláltak, csakhogy pár pillanattal a dudaszó után.

A harmadik 7 percben - Kósz hatalmas védései ellenére - sorozatban négyszer volt eredményes Kemény Dénes együttese. Három délszláv gól után először talált be a Világválogatottból egy magyar, név szerint Molnár (6-8).

Az utolsó negyed gólzáport hozott, és ebből a Világválogatott jött ki jobban, többek között az egyetlenként mesterhármast elérő horvát Simenc, centerposztról és távolabbról is szemfüles Varga Zs. és a hozzá hasonlóan két gólig jutó Molnár jóvoltából. Végül néggyel nyert a vendég sztárcsapat, így átvehette a díszes kupát.

(MTI)

Ajánló:

A vízilabda szakosztály oldalai a zöld-fehérek honlapján