Társoldalunk:

Radulovics szerdától magyar állampolgár

Bojana Radulovics, a Dunaferr SE nőikézilabda-csapatának erőssége szerdán délelőtt a Dunaújvárosi Polgármesteri Hivatalban leteszi a magyar állampolgársági esküt.

A 26 éves balkezes világklasszis átlövő korábban a jugoszláv válogatottban is szerepelt. A nemzetközi szabályok értelmében Radulovics még másfél évig sem felkészülési, sem hivatalos találkozón nem játszhat a magyar nemzeti csapatban.

Zsiga Gyula, a BL-győztes Dunaferr SE vezetőedzője elmondta: nagyon örül annak, hogy Radulovics magyar állampolgár lesz, hiszen eddig a három légiós közül egynek mindig pihennie kellett.

- Ezáltal lehetőségem nyílik, hogy Bojana mellett az ukrán Szolugobot és a szlovák Hamerlikovát is nevezzem a mérkőzésekre. Minden bizonnyal a támadójátékunk hatékonyabb lesz - mondta tömören Zsiga Gyula.

Radulovics szerdán 18 órakor a Herz-FTC elleni rangadón már nem légiósként lép pályára.

Sinka László, a Magyar Kézilabda Szövetség főtitkára elmondta, hogy Radulovics akkor állhat a magyar válogatott rendelkezésére, amikor már három éve nem játszott a jugoszláv együttesben. Zsiga Gyula elmondása szerint az átlövő másfél éve volt utoljára tagja a jugoszláv nemzeti csapatnak.

- Ez a szabály 1999. január 1-jén lépett érvénybe. Azt megelőzőn két év volt a határidő - jegyezte meg Sinka - Természetesen ez nem jelenti azt, hogy ne próbálnánk meg minden fórumon kérvényezni Radulovics minél előbbi magyar válogatottságát, hiszen ez az érdekünk.

(MTI)

Ajánló:

Az MKSZ a weben