Társoldalunk:

Nőikézilabda-vb: kellett ez a norvégoknak?

Norvégia azzal, hogy csoportjában csak a második helyen végzett, alaposan felborította a papírformát, valamint a női kézilabda világbajnokság további menetrendjét. Az Európa-bajnok - feltéve, ha sikerrel veszi kedden az Ukrajna elleni akadályt - a negyeddöntőben éppen a magyarokkal találkozhat majd Trondheimben.

A norvég lapok egyöntetűen azon a véleményen vannak, hogy a házigazdáknak célszerűbb lett volna kitérniük a jó formában lévő magyar együttes útjából. "Kellett ez nekünk?" - kérdezi hétfői számában az Aftenposten.

A vb szervezői egyébként teljes kudarcként élnék meg, ha a norvégok - esetleg a negyeddöntőben elbukva - még a legjobb négy közé sem kerülnének. Most már csak az a kérdés, hogy a norvégok szándékosan, vagy önhibájukon kívül kaptak-e ki Hollandiától. Erre csak a későbbiekben lehet választ adni, amikor már élesbe fordul a vb.

A magyarok a csoportgyőzelem után érthetően jókedvűek. A válogatott kedden szálláshelyén, Gjövikben 15 órakor az Afrika-győztes, és így már biztos olimpiai résztvevőnek számító Angolával találkozik.

- Óva intettek minket attól, hogy lebecsüljük Angolát - mondta Mocsai Lajos. - A németekkel például döntetlent játszottak. A kapusuk is nagyon jó. Egyelőre nem foglalkoztatnak a norvégok, csak a keddi összecsapásra összpontosítunk. A csapat hétfőn regenerációs edzéseken vett részt. A hét nap alatt lejátszott öt mérkőzés sok energiát emésztett fel, ezt kell most pótolnunk.

A szakvezető hozzátette: természetesen tudták azt, hogy ha a csoport második helyén végeznek, akkor a két, várhatóan legerősebb ellenféllel, Norvégiával, illetve Dániával csak az elődöntőben találkozhattak volna.

- Sem én, sem pedig a játékosok nem vagyunk olyan típusú emberek, akik csak úgy leadnának mérkőzéseket. Nekünk tiszta a lelkiismeretünk. Reméljük a tisztességes hozzáállásunknak meglesz az eredménye - így Mocsai.

A vb-n keddtől kieséses rendszerben folytatódnak a küzdelmek. Ha a mérkőzéseken a rendes játékidő után döntetlen az állás, akkor kétszer öt perc hosszabbítás, ha ez sem hozna döntést, újabb kétszer öt perc ráadás következik. Ha ezek után sincs győztes, akkor büntetőlövések jönnek.

(MTI)

Korábban:

A magyar női kézilabda-válogatott csoportgyőztesként jutott a legjobb 16 közé a norvég-dán közös rendezésű világbajnokságon, miután vasárnap Hamarban legyőzte a Koreai Köztársaságot. A Mocsai Lajos szövetségi kapitány által vezetett csapat a nyolcaddöntőben Angolával találkozik kedden.