Vágólapra másolva!

Jégkorong: kettős Alba-Volán győzelem<br/>

Hosszabbítás után győzött az Alba Volán-FeVita a Dunaferr SE ellen jégkorong bajnoki egyben Interliga-mérkőzésen csütörtökön Székesfehérváron.

Alba Volán-FeVita - Dunaferr SE 4-3 (1-0, 1-2, 1-1, 1-0)
gólütők:
Palkovics (17., 60.), Ocskay (29.), Lvov (65.), illetve Csata (28., 39.), Ladányi (58.)

Szerencsés góllal szerzett vezetést a bajnoki címvédő. A lecsorgó korongot Palkovics úgy lőtte a hálóba, hogy az érintette Berényi kapust. A második harmadban Csata egyenlített, de egy percen belül Ocskay ismét az Alba Volánt jutatta előnyhöz: éles szögből leadott lövése a csereként beállt Richtarcik hónalja alatt került a kapuba. Még a szünet előtt Csata egy kapu előtti kavarodásnál újra eredményes volt.

Az utolsó játékrészben végig mezőnyfölényben játszott a Dunaferr. A hajrában Ladányi a kapu előteréből lőtt a jobb alsó sarokba. Fél perccel az alapidő letelte előtt - miután lehozta kapusát a hazai együttes - Palkovics egyenlített.

A hirtelen halál 5. percében Sándor jó ütemben ugratta ki Lvovot, aki fonákkal a léc alá emelt.

A magyar bajnokság szempontjából mindkét csapat egy-egy pontot kapott, míg az Interligában az Alba Volán 2, a vendégek pedig egy ponttal gazdagodtak.

(MTI)

Korábban:

A Dunaferr SE jégkorongcsapata az Interligában 7-4-re kikapott az osztrák Klagenfurttól kedden, Dunaújvárosban.